Szennyvízcsatorna-építési munkálatok kezdődtek Debrecenben, a Szabó Lőrinc utcán 2024. szeptember 18-án.
Katona Erzsébet, a városrész önkormányzati képviselője sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a Szabó Lőrinc utca ezen szakaszán 20 évvel ezelőtt épültek a házak, viszont két évvel ezelőtt keresték meg fogadóóráján a lakosok, hogy a Szabó Lőrinc utca 5 és 15/A közötti szakaszon nem volt megoldott a szennyvíz-csatorna bekötés lehetősége. Hosszas egyeztetéseket követően a napokban elindultak a munkálatok, ugyanis a jövőben megkezdődik a Szabó Lőrinc utca – Csigekert utca – Füredi út csomópontjának átépítése, és az itteni beruházást mindenképp el akarták végezni ezt megelőzően.
A képviselő kifejtette, a beruházást az önkormányzat teljes mértékben önerőből 34,5 millió forintos költséggel végzi el. Hozzátette, hogy a munkálatok érintik a Gyiresi Béla utcát is, hiszen itt található az az összekötő idom, amire a rácsatlakozást el tudják végezni.
Katona Erzsébet elmondta, hogy a Gyiresi Béla utcán ezt követően megtörténik az út rekonstrukciója is. A munkálatok az időjárás függvényében 4 hetet vesznek igénybe, addig is a képviselő kéri az itt közlekedő gyalogosokat és kerékpárosokat, hogy mindig az aktuális viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.
Fotó: debrecen.hu