Petőfi téri ételosztás

A debreceni milliárdosok nem segítenek, Papp Lászlót is hiába várják a Petőfi téri ételosztásokra

Helyi hírek

“Augusztus utolsó vasárnapja. Délelőtt már 33 fokot mutat a hőmérő, aki teheti vagy a vízparton hűsöl, vagy ki sem mozdul a hűvös lakásból. Égetett a nap, levél sem rezdült a debreceni Petőfi téren. A parkban a forróság ellenére már 9 órakor gyülekeztek a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének vendégei az ingyenes ételosztásra.”

Az egyesület közleménye

“A városban pár napja  még a közpénzmilliókból finanszírozott virágkarnevál bűvöletében éltek az emberek, most azok vártak a sorban, akik a virágkarnevál árnyékában láthatatlanok szoktak lenni. Ők azok, akik számára a sátoros ünnepek is csak arról szólnak, tudnak-e valamit enni, jut-e kenyér az asztalra.

Sorsuk – mondjuk ki őszintén, – sem a város, sem ország hatalmasságait nem érdekli, számkivetettek saját hazájukban. Miért is érdekelne bárkit a kis életük? Szavuk halk, erőtlen, bátortalan, örülnek, hogy élnek. Megszokták, bárki büntetlenül beléjük rúghat. Páriák lettek saját hazájukban, amely kivetette őket a soraikból. Egy olyan ország állampolgárai, amely gyűlölködésben, uszításban él, ahol még a 83 éves néninek is azt üzenik a kommentelők, ő a hibás, hogy így él, menjen el dolgozni. Egyébként is, miért segítene neki bárki, hisz’ nem rongyokban jár. Talán lesznek, akik magukra ismernek, és esetleg – véletlenül – elgondolkodnak az élet nagy igazságán: aki ma jólétben él, holnap lehet, hogy segítségre szorul. A szerencse – mint az élet – mulandó.

Legyünk egyszer őszinték: a társadalom peremén  tengődők élete itt, Debrecenben is hidegen hagyja a városvezetést, a vagyonosabb polgári réteg kisujját sem mozdítja, hogy keresztényi szeretetből segítsen a bajbajutottakon. Képtelenek vagyunk elérni, hogy a város tehetős, többszörös milliárdosainak a szíve megenyhüljön, erkölcsi kötelességüknek érezzék az elesettek, a gyengék támogatását. Tudjuk, olyan ez a kívánság, mint falra hányt borsó, de muszáj leírnunk, mert kötelességünk megszólalni. Nem lehetünk cinkosok a hallgatásban,

A tér aluljáró előtti területe gyorsan megtelt. A kezdés előtt fél órával mind a 150 sorszámot kiosztottuk. Az egyesület anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy több vendéget fogadjunk, sajnos nagy az igény, sokan nyújtják a kezüket segítségért.

Szívünk összeszorul, amikor látjuk, hogy az ország második legnagyobb lélekszámú városában hányan élnek a társadalom peremén, élére rakva kevéske pénzüket. Megtört, az élet és a nélkülözés által meggyötört magyar emberek várták, hogy egy tányér töltött káposztához, friss kenyérhez jussanak. A szüleikkel érkező gyermekek csokit is kaptak. Egy 80 év feletti nénike keserűen, könnyezve mondta:

“A virágkarneváli dáridó morzsáiból mindannyian jól lakhatnánk, egész évben”. “Papp László polgármester úr miért nem látogat egyszer ide hozzánk?” – méltatlankodott egy másik nyugdíjas hölgy. “Ennyi év után ideje lenne, ha megismerné a debreceni valóságot is, és esetleg tehetne is valamit értünk” – tette hozzá. “Nem ereszkedik ő le hozzánk, nem mosolyoghatna a képernyőbe, más nem fontos a számára. Még képes lenne, sikerként eladni, hogy “csak” 150 debreceni jár a civilek ételosztására” – mondta emelt hangon egy bottal járó férfi.

Szomorú volt látni a gyermekeikkel érkező családokat. Nekik a kormány gyermekvédelmi programja semmit sem jelent, kiskeresetűek lévén, számukra a kedvezmények nem sokat érnek. Érthetetlen, hogy a  több mint 14 éve regnáló kormány kommunikációjában segíti a családokat, de a való életben ez bizony azt jelenti, hogy a tehetősebbek sokkal jobban járnak. Akik ténylegesen rászorulnak a segítségre, azok kimaradnak a kormányzati “adakozásból”, nem tudják a kedvezményeket igénybe venni.

Pár nap múlva kezdődik a tanév. Az ételosztást ezért tanszerosztással is egybekötöttük. Közel 40 család kapott vadonatúj iskolatáskát, tornazsákot, tanszereket. Akiknek táska nem jutott, füzeteket, egyéb tanszereket kaptak. A héten egy Pacon élő család íróasztalt kapott egy házaspár jóvoltából. Még ki is szállították nekik.

Volt nagy öröm a szülők és a gyermekek részéről egyaránt. A gyerekek nézegették a füzeteket, a tolltartókat, a szülők pedig azt számolgatták, mi hiányzik még elsejéig. A szegény családok számára a beiskolázás kész anyagi csőd, még akkor is ha, kicsit  -nagyon kicsit – mernek álmodni. A szeptemberi családi pótlék előre történő kifizetése semmi segítséget nem jelent a számukra. Érdemi változást a 2008 óta változatlan családi pótlék összegének jelentős emelése jelentene. Kevesebb stadiont, több családi pótlékot a szegényeknek. Miért kap ugyanannyi családi pótlékot Tiborcz István, mint egy szintén háromgyermekes, minimálbérből élő család?

Tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük. A mi “fizetségünk” ma is a csillogó gyermekszemek voltak.

Hálásak vagyunk mindazoknak a debreceni polgároknak, akik – bizony nem milliárdosok, de – adományaikat elküldték vagy elhozták a Petőfi térre.

Tiszta szívből köszönjük a tanszerosztás segítésére érkezett utalásokat. A fotókon is látható, hogy nagy örömet szereztek a támogatott gyermekeknek. Nem is tudjuk eléggé kifejezni hálánkat azért, mert “vannak még jó emberek” itt, Debrecenben is, akik önzetlenül segítenek a gyengébbeknek.

A sok debreceni, észosztó posztot írónak annyit üzenünk: ha egyszer bajba kerülnek, akkor ránk számíthatnak.

Az egyesület legközelebb 2024. szeptember 29-én várja vendégeit meleg ebéddel, szeretettel. Itt, a mi térségünkben is sok ezren várják a segítő kezet, az emberi szót, szeretnének emberhez méltó életet élni. Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne: két kézzel, vagy anyagi támogatással.

Meggyőződésünk, hogy az emberi jóságra és szeretetre talán még soha nem volt olyan szükség szeretett hazánkban, mint napjainkban. A gyűlölködés, a kirekesztés nem vezet sehova. Higgyünk a szeretet és az emberi jóság erejében.

Várjuk a debreceni lakosok adományait is: elsősorban TARTÓS élelmiszert, gyümölcsöt, burgonyát. Örömmel várunk gyermekjátékokat, könyveket is.

Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az az alábbi telefonszámon jelezheti.
Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963

Átutalással:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete számlaszáma:
Polgári Bank ZRT 612 00261-11059802

A közleménybe kérjük beírni: ételosztás, 2024.

Mi, a Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesületének a tagjai tudjuk, csak egy csepp a tengerben a hozzájárulásunk, de a sok-sok kis “csepp”, akár csodákra is képes lehet. Mert adni jobb, mint kapni.

Bogdán Lászlóval együtt valljuk:

“Számunkra természetes, hogy ha tudunk, adunk. Életünk természetes része a gyengék, elesettek segítése. Nem várunk köszönetet, örülünk, hogy adhatunk.”

– Tukoráné Kádár Ibolya, az egyesület vezetője –