2022 májusában jártunk legutóbb L. Ritók Nóráéknál, a Berettyóújfaluban működő Igazgyöngy Alapítványnál. Bemutatta nekünk sajátos oktatási rendszerét, az egyedülálló toldi modellt, és mesélt az állandó harcról, amit a nehéz sorsú gyermekekért vív. Most újra ellátogattunk hozzá abból az apropóból, hogy az alapítvány huszonöt évéről és Nóra további terveiről beszélgessünk.
Hogyan alakult az elmúlt közel két évben az alapítvány és Told lakóinak sorsa?
Húsz évre terveztük a toldi modell első szakaszát, amivel egy generációs léptékben való gondolkodást céloztunk meg, és most ott tartunk, hogy a terv tizenötödik évébe léptünk át. A munka töretlen, és az elvárásinknak megfelelően alakul. Bővítgetünk, újraértékelünk bizonyos beavatkozási területeket, és igyekszünk a leghatékonyabbak lenni. 2022-ben már elindult egy olyan törekvés, ahol a fiatal nőknek és anyukáknak próbáltunk meg egy irányítottabb fókuszú fejlesztést adni, és ezt most meg is erősítettük.
Bizonyossá vált, hogy az út jó, mert jó eséllyel meg tudjuk törni azokat a szerepekhez kötődő szocializációs mintákat, amiket a nők visznek magukkal.
A heti rendszerességű Fiatal Anyukák Klubja mellett egyéni és csoportos mentorálások is történnek. Megpróbáltunk problémacsoportok szerint kisebb közösségeket létrehozni, a háztartási ismeretekre, vagy a kézműveskedésre fókuszálva. Azt gondoljuk, hogy nemcsak a tudásbővítés a lényeg, hanem az is, hogy olyan mikroközösségeket hozzunk létre, akik egymást támogatják. Mert hiszünk abban, hogy azok a közösségi erőforrások, amelyek nem épültek ki a generációs szegénységben, azoknak az felépítésével képesek lesznek majd önmagukat is megszervezni. A történetek is igazolják, hogy ez egy jó elgondolás. A fiatal anyukák már önmaguk szervezik az anyák napi ünnepséget, és egyre többen szállnak be a karácsonyi műsorokba is. Egy másik meghatározó dolog, ami az utóbbi évek hozadéka, hogy működőképessé vált az alternatív szociális bérlakás programunk. Azokat a családokat, ahol az önfenntartási képesség nem megfelelő, őket nem költöztetjük összkomfortos lakásokba, hanem ugyanolyanokba, mint amilyenekben a szüleiknél is éltek. Majd egy folyamatos mentorálással segítjük őket a lakásfenntartáshoz, a kertműveléshez, a pénz beosztásához, amivel már önmaguk is képesnek lesznek boldogulni. Egy éve pedig belevágtunk egy brüsszeli finanszírozású Közös Értékeink Programba, amivel a választási tudatosságot fejlesztenénk Toldon. Úgy érezzük, hogy a közösséggel eljutottunk már arra a szintre, hogy ezekről is nyugodtan beszélhetünk.
A politikai választásra gondol?
Igen. Ez a pályázat az uniós értékekről szól, és a szabad választás tétjét teszi fókuszba. Sajnos nagy tudáshiányokat tapasztalunk ezen a területen, például az álhírek és a valós hírek közötti különbségtételben, vagy az Európai Unió és a magyarországi önkormányzati rendszer fogalmában, vagy éppen abban, hogy miért is fontos a választójogainkkal élni. Ez egy nehéz terület, pláne most, hogy a szuverenitásvédelmi törvényt is meghozták.
Jól láttam, hogy kapcsolódott a Tóta W. Árpád féle kispolgár kezdeményezéshez?
Igen, felhívott, amikor ez az ötlet elindult és megkérdezte, hogy lennénk-e partnerek abban, hogy a tervezett újság repertoárjában a szegénység fogalma is bekerüljön. Természetesen igent mondtam, bár azóta nem társultunk semmivel sem, de látom, hogy az alkalmazás elindult, és megjelölnek benne szakértőként.
Ügyesen összekötötték.
A gyerekeknek kellenek olyan fórumok és lehetőségek, ahol értelmezni tudják a világot. Mi is pontosan látjuk, hogy ha a gyerekkorban nem indul el a világlátás képességének a fejlesztése és az érdeklődés a környezet, a társadalom iránt, akkor felnőttkorban sokkal nehezebb lesz ezeket kialakítani. Szóval maga az elv tetszik nekem, de még nem kapcsolódtunk össze ebben az ügyben.
Visszatérve a Fiatal anyukák klubjára. Az említett foglalkozások mentális segítséget is nyújtanak?
Ezek az alkalmak nemcsak arról szólnak, hogy hogyan készül el az étel, vagy az adott kötésminta. Persze ezek a tevékenységek is a fejlesztésről szólnak, de a Fiatal Anyukák Klubja emellett a beszélgetésről szól. Nem a pletykálásról, hanem egy olyan íratlan etikai kódexnek a kialakítására irányul, ami a megerősítések és az elhatárolódások üzenetét fogadtatja el.
Például megpróbálnak átbeszélni családi konfliktusokat, vagy kielemzik a kockázatokat valamilyen családi döntés előtt.
Rengeteget beszélgetnek a gyerekekről, hogy mit kell és lehet nekik megvenni, és hogyan szabjanak korlátot a vásárlásnak. Nagyon nehéz ez a terület, mert aki nélkülözésben nő fel, az azt gondolja, hogy a gyermekének mindent meg kell majd adnia, sokszor az erején felül is. Azt mondanám, hogy ez egy mentális közösségformálás, ahol bizalmi légkörben tudnak beszélni egymásnak a problémáikról, és a közös tudással keresik a megoldásokat.
Látható a személyiségfejlődés az anyákon?
Határozottan. Viszont ezt a témakört is kicsi lépésekben kell megvizsgálni. A régebbi, nagyközösségi foglalkozások eleinte sokszor cirkuszba fulladtak, kiröhögték, alázták egymást vagy éppen elrohantak a találkozókról. Ma már ez elképzelhetetlen. Persze ez nem azt jelenti, hogy amikor otthon vannak, abban a kultúrközegben is megváltozna a kommunikációjuk. Mert ez leginkább még megfelelése annak a közösségnek, amiben részt vesznek. De mindenképpen lépésnek tekinthető, mert a közösségi viszonyrendszerben már tudják, hogy mit kell képviselniük, amikor elmondják a véleményüket, és tartják a kommunikációs szabályokat.
Etikettnek mondható?
Igen, de azért több annál. Mert például együtt szerkesztik a Toldi hírmondót, és ők találják ki azt is, hogy milyen cikkek szerepeljenek majd benne. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy egyre több közös élményben, értékteremtésben legyen részük. És talán már akkor is említettem, amikor legutóbb itt jártak,
hogy elengedtük az egész problémahalmazból a roma megközelítést. Inkább szocializációs mintákként kezelünk mindent, és nem etnicizálunk semmit sem.
Mert egyrészt sztereotípiák tapadnak hozzá, másrészt pedig ha nincsenek meg azok az identitás morzsák és gyökerek, amikre építeni lehetne, akkor nem jó irányba haladunk. Sok olyan nem roma családdal vagyunk kapcsolatban, akiknek ugyanolyan az életvezetési és túlélési stratégiájuk van, mint a romáknak. Így mindjárt azt érzi az ember, hogy nincs helye az etnikai alapon történő megkülönböztetésnek.
Gyarapodott Told lakossága az elmúlt két évben?
A lakosság számához viszonyítva Todon születik a legtöbb gyerek a megyében. Karácsonykor több mint kilencven dobozt ajándékoztunk a gyerekeknek és ha azt nézzük, hogy Told egy körülbelül kétszáznyolcvan fős település, akkor azt gondolom, hogy igen a válasz a kérdésre, sokat nőtt a számuk. Az utóbbi években nem sokan költöztek el, az odaköltözés gyakoribb.
Azokra a családokra, akikre rálátnak, ők Toldon vagy a környékén tervezik a jövőt?
Nincsenek ilyen tervezési történetek, egyszerűen csak túlélések vannak. A lakhatási lehetőség miatt maradnak, és jellemzően a férfiak mennek el többnyire a szürke vagy a fekete zónába dolgozni. Az asszonyok pedig inkább helyhez kötöttek a gyerekek miatt. Már, vagy még nem tartunk ott, hogy valamiféle jövőképben gondolkodás kötődjön ehhez a faluhoz. Részt veszünk Tolddal a FETE, Felzárkózó Települések Programban, ami a nagyon leszakadó falvak élhetőbbé válását segíti elő. A Magyar Falu Program keretében pedig felújításra került az óvoda, az orvosi rendelő, a focipálya és kültéri bútorokkal, játszótérrel gazdagodott a falu. Amit viszont nem tudunk megugrani, hogy bolt is legyen a faluban. Persze hetente kétszer jár ki egy péksüteményeket, tejtermékeket árusító autó, de mégiscsak jobb lenne, ha rendelkezne a falu egy önálló bolttal is.
A probléma az, hogy egy legálisan működő kisbolt nem tudja felvenni a versenyt a felírásra adó „boltocskázó” magánkezdeményezésekkel szemben.
És mivel más lehetőség nincs is a faluban, így ezektől az emberektől lehet megvásárolni a termékeket, persze többszörös áron.
Uzsorásokra gondol?
Mondanám, hogy igen, de már ez sem annyira durva, mint amikor elkezdtünk Toldon dolgozni, viszont az árképzésük teljesen ellenőrizhetetlen. Sajnos ezek a településeken nehezebb lenne az élet az ehhez hasonló megoldások nélkül. Még aki legálisan szeretne üzemeltetni egy boltot, annak sem fog menni, mert nem tőle fognak vásárolni, hiszen ő nem tud hitelbe adni semmit. Ott maradnak a termékei, lejár a szavatossági idejük, így csökkenteni fogja az árukészletét, végül bedobja a törölközőt, vagy kocsmává alakul át.
A kocsmákból is egyre kevesebb van.
Ez igaz, amikor elkezdünk Tolddal foglalkozni, már kocsmát sem lehetett látni a faluban. Kerestük a megoldást a boltnyitásra az önkormányzattal karöltve, de senki sem vállalta el. Bonyolult történet ez az egész. Aki „boltocskázik”, kocsival bejárja a nagyobb diszkontokat és olcsóbb tartós élelmiszereket vásárol, amiket majd tovább értékesít. Ebből él. Sajnos be kell vallani, hogy nagyon komoly hálózattal rendelkeznek vidéken.
„Boltocskázók” ?
Igen, mi csak így hívjuk őket. De ha már problémákról beszélünk, nem ez az egyetlen a falvakban. Meg kell említeni az illegális cigarettával történő kereskedelmet is. Mert amelyik településen nincsen dohánybolt, ott az olcsóbb ukrán dohányokkal bizniszelnek. A dohány mellett az italkimérés is jelen van, ami mindig is problémát jelentett a településeken. Létezik a pénzért fuvarozás is, ami azt jelenti, hogy a gyér közlekedés miatt az autótulajdonosok háztól házig viszi az arra rászorulót. Mondanom sem kell, hogy a benzinköltség többszörösét számítják fel. Ezek a nem legális kereskedelemre felépített életstratégiák, amit a rendszer is elnéz vagy nem foglalkozik vele senki sem. És akkor még nem beszéltem a feketemunkáról, vagy az alkalmi bejelentésről, amiről tudjuk, hogy igazából nem bejelentett munka. Nagyon kevés az a legális, fehér jövedelemszerzési lehetőség, ami elmozdíthatná őket abból a közegből, amiben élnek. Az is egy iszonyat teher számukra, hogy a fogyasztói társadalom és világ hatásával szemben teljesen védtelenek. Mert akihez csak úgy odamegy egy ügynök, és az orra alá tart egy szerződést, hogy csak írja oda a nevét és nulla forinttal övé lehet egy mobiltelefon, szemrebbenés nélkül aláírja a kétéves hűségnyilatkozatot. Másnap pedig a drága telefont jóval kevesebbért adja el, a részletfizetést pedig nem fogja kiegyenlíteni, és egy idő után behajtócéghez kerül az adósság. Rengeteg tartozást felhalmoznak így, és ha elhelyezkednek a legális piacon, a fizetésük felét le fogják majd vonni kötelezettségként. Ez arra ösztönzi őket, hogy ne a legális, hanem az illegális utakat keressék meg.
Arra nem gondoltak, hogy távmunkára kondicionálják a tehetséges, jobb képességű diákokat?
A gyerekekkel külön foglalkozunk. A tizenhatodik évüket betöltött gyerekeknek diákmunkára kezdtünk el lehetőségeket adni. Gyakorlatilag a szüleik, rokonaik mellett dolgozhatnak a mezőgazdaságban és a kézművességben. Persze lépésről lépésre megy ez a folyamat is. Átolvassuk együtt a munkaszerződést, átbeszéljük a fogalmakat, mert ez sem tiszta nekik, és nem is tanulják meg sehol. Nyilván az is egyfajta cél, hogy menjenek és próbáljanak meg máshol boldogulni, de ahhoz tőke és lakhatási lehetőség is kellene.
Távmunkára pedig nem tudunk megbízható munkaerőt kiajánlani. Egyszerűen azért, mert alacsonyak a munkavállalói kompetenciák, nem tűrik az elszámoltatást, nem kezdik el a munkát időben vagy hamarabb hazamennek, nem vigyáznak a munkaeszközökre.
Olyan elmaradások alakultak ki ebben a társadalmi csoportban, mint például a szabálykövetés, a monotóniatűrés, vagy a csapatban történő együttműködés hiánya. Egész hosszú listánk vezetünk már erről az elmúlt tizenegy évből, amióta elindult a társadalmi vállalkozásunk, és azóta nagyon sokan megfordultak nálunk. A férfiaknál újra és újra előjönnek ezek a problémák, a nőkkel viszont jobban boldogulunk. Talán azért mert helyhez kötöttek, a férfiak pedig mobilisabbak és sokkal inkább felrúgják azt a biztos lehetőséget, amit mi tudunk nekik nyújtani. Alkalmi munkában több pénzt kereshetnek, mint amennyit mi minimálbérként tudunk nekik fizetni. És azt is be kell vallani, hogy a társadalmi vállalkozásunk nem itt tartana, ha nem lenne közmunka. Ami egy elvárás nélküli, aláírásért letölthető valamilyen alibi munkát jelent, ami nagyon demoralizálónak hat. Míg közmunkában „dolgoznak”, az alatt egy-egy napra el tudnak menni a fekete zónába dolgozni, és akkor a két bér már több mint amit nálunk minimálbérrel arra a napra megkaphatnak.
De az lenne a közmunkaprogram célja, hogy visszavezesse a munkaerőpiacra az embereket.
Nem tudom, hogy csak mi dolgozunk ezen a területen ilyen probléma-súlyozott ügyfelekkel, és máshol ez nem okoz dilemmákat, de ezt nagyon kétlem.
A most épülő debreceni üzemek nem vonzzák az itt élőket?
Ahhoz képzettnek kellene lenni, hogy ott dolgozhassanak.
Akiket külföldről hoznak be, ők sem szakemberek.
A debreceni gyárterületek építkezésein dolgoztak a falu lakosai, de ott sem tudtak megmaradni sokáig. Azt gondolom, hogy a külföldiek munkamorálja jobb lehet, mert talán szabálytartóbban viselkednek. A környékről vagy éppen a világ másik feléről elutazni Debrecenbe, teljesen más történet. A külföldi munkavállaló kétszer meggondolja azt, hogy milyen konfliktust vállal fel, mert nagyobb téttel bír az, ha kirúgják, és vissza kell mennie például Ázsiába.
A gyerekeik már tanulnak ezekből a helyzetekből?
Amit az iskola mond és ami a családban történik, az két különböző kultúrkör és nem sok metszéspont létezik. Amikor egy családban nincs megalapozva az a tény, hogy tanulni kell, akkor a gyerek sem fog. Felmerül a kérdés, hogy ha egy képzetlen szülő meg tud élni a fekete zónában, akkor miért kellene a gyerekének tanulnia? A társadalmi vállalkozásban a munkatársaink most mind rendelkeznek nyolc osztállyal, de előfordult, hogy kevesebbel bíró, vagy épp analfabéta kolléga is dolgozott velünk. A minimálbér emelkedett és a pályakezdő, diplomás pedagógusunk bére pedig maradt azonos szinten. Ezért az alapítványon belül is kihívást jelentett az, hogy milyen bérpolitikával tegyük meg a béremeléseket. Mert ha egy diplomás, aki a képzetlen munkaerővel együtt dolgozik és egyforma munkabérrel rendelkeznek, az milyen üzenettel bír? Akkor hogyan lehet ösztönözni valakit, hogy neki is érdemes tanulnia?
Ebben nincsen motiváció.
Persze, hogy nincs. A gyermek szülei sem tanultak, akkor ő sem fog. Így nem sikerül átvinni a tanulásnak a rangját és az értelmét. Nem tudom bennük megerősíteni azt a hitet, hogy ha tanulnak, akkor majd többre viszik.
Csak a pénz számít nekik?
Azt hiszem, igen. A pénz a legnagyobb érték, és a gazdagabb személyek lesznek a közösség meghatározó elemei. Egy tanulatlan embernek a jövedelme azonban nem a tudásából, hanem a túlélési stratégiájából ered, és ezt a fekete zónából hozza magával. Az ő véleményük számít, és így nehéz egy másfajta álláspontot elfogadtatni velük. És azt is hozzá kell tennem, hogy a korrupció társadalmi lecsapódását ők is megtapasztalják. Például elindítanak úgy tanfolyamokat a kisebb falvakban, hogy csak összeszedik a személyigazolványokat, majd aláíratnak valamit és, hogy mi lesz belőle, azt senki sem tudja. És amikor utánamegy valaki, darázsfészekbe nyúl, és korrupciós ügyeket talál.
A jelenlegi erőltetettnek tűnő iparosítás, jó vagy rossz hatással van a hátrányos helyzetű emberekre Magyarországon?
Nem látom, hogy betudnának kapcsolódni ebből a társadalmi csoportból az iparosításba.
Azok sem, akik közel laknak a gyárakhoz?
Biharkeresztesen működik egy térkőüzem, de a kapcsolatrendszerünkből nem dolgozik ott senki, ők inkább Romániában vállalnak munkát. Azért, mert behajtócégek nem érik utol őket külföldön. Az itthoni gyárakba pedig azért nem mennek el dolgozni, mert a fennálló tartozásaikat a fizetésükből vonnák le. Ha levonják a fizetésük felét, akkor nem ösztönzi semmi sem őket arra, hogy törvényesen dolgozzanak. Inkább elmennek a szürke- vagy feketezónába, és érdektelenné válik, hogy lesz-e társadalombiztosításuk és nyugdíjuk.
Mi lehet a megoldás?
Amíg ezt az eladósodást nem próbálják meg állami szinten kezelni, akkor nem lesz megoldva. Egy nagyfokú adósságrendezésének kellene történnie.
Miből lehetne rendezni?
A roma integrációba szánt pénzekből lehetett volna erre fordítani. Kísérletek történtek ugyan, de ehhez nagyon erős mentori támogatás és az emberek foglalkoztatása lenne szükséges.
Mutatkozik erre hajlandóság?
Politikai? Nem, és ebben nagyon szkeptikus vagyok. Az utóbbi két évben erősen foglalkoztatott minket az a kérdés, hogy hogyan tovább az Igazgyönggyel. Mert nagyon szépen haladunk és az is egy csoda, hogy huszonöt éve egy szervezet így tud fölfelé menetelni. Tizenhét településen dolgozunk, nagyon sok családdal vagyunk kapcsolatban, és az intézményrendszerekkel is jól tudunk együttműködni. Viszont ezeket látva nyugodtan azt lehetne mondani, hogy próbáljuk ki más településen is, és franchise módon vigyük tovább a modellt. És vihetnénk is a tizenhét falu valamelyikébe, de a bevételünk hatvanhét százaléka civil és céges támogatásból ered. Kérdem én, hogy meddig lehet az államon kívül pénzt szerezni arra, hogy állami feladatokat oldjunk meg? Mert ha jó a végeredmény, megoldottuk a küldetésünket, az állam kényelmesen hátradől. Ha ezen az úton megyünk tovább, akkor az állam tehetetlenségét szolgáljuk ki. Mert nem érzek politikai szándékot a regnáló kormány és az ellenzék felől sem, hogy ebbe az iszonyatos nagy problémába bele akarnának nyúlni. Egyszerűen azért, mert nem szavazatszedő tétel. Megpróbálunk hát beágyazódni a rendszerbe, és hatni, például a szakemberképzésben. Így most három egyetemen is tartunk kurzusokat, a szegedi egyetemmel pedig egy nagyon innovatív képzésbe kezdünk bele.
Szeged ellenzéki irányultsága befolyásolhat bármit az együttműködésben?
Nem gondolom, hogy ennek lenne köze hozzá. A Szegedi Egyetemmel már akkor kapcsolatba kerültem, amikor megírtam a Láthatatlan Magyarország című könyvet. Akkoriban bennük is felmerült, hogy miért amerikai példákon képzik a szociális munkásokat, amikor itthon is találhatóak hozzá források. Ennek ötletén írtunk közösen egy tankönyvet, és már harmadik éve tart egy féléves kurzusunk is. Nagyon jó lenne, ha a közösséggel, mint erőforrással történő gondolkodás beépülne a szociális munkába. Jelenleg ez nincs benne az ellátórendszerben.
A Berettyóújfalui Tankerülettel is együtt dolgozunk, kilencedik éve építjük be három járás iskoláiba a szociális kompetenciák fejlesztésére irányuló vizuális nevelési módszertanunkat.
Bízunk abban, hogy a Felzárkózó Települések programban is megjelennek az Igazgyöngy tapasztalatai, jó gyakorlatai. Azt hiszem, a szakma elismeri a munkánkat, és aktívan érdeklődnek irántunk a civil szervezetek, cégek és a magánszemélyek is. És hatunk a közvéleményre is. Talán azzal, hogy próbálunk hitelesen kommunikálni, és jelezzük nemcsak a sikereket, hanem a kudarcokat is. Így talán az emberek tényleg átgondolják, hogy ez mekkora probléma. De addig, amíg nincs politikai szándék arra, hogy valósan szembenézzenek ezzel a helyzettel, addig nem lesz változás. Sajnos azt gondolom, hogy el is késtünk már vele.
Visszatérve a bevételekre, ha jól értettem harminchárom százalék támogatást kapnak az államtól?
Igen, mert egy OM számmal rendelkező művészeti iskolát vezetünk. Hat településen, hatszáz gyerekkel foglalkozunk, és így a tanári bérek egy részét megkapjuk.
Támadják önöket is a külföldről jött támogatások miatt?
Részesültünk korábban a Norvég- és a Svájci Alaptól támogatásokban, és Soros Alapítvány intézményeitől is. A FETE program kivétel, 2016 óta nem kaptunk olyan uniós segítséget, ami az államon keresztül történt volna. Ebben biztosan közrejátszik az, hogy kihangosítjuk az állam működési problémáit. Pár éve elvonták tőlünk azt a kiegészítő támogatást is, amit azért kaptunk, mert hátrányos helyzetű gyerekekkel végzünk magas színvonalú munkát. Más nemzetközi támogatásokat is kapunk néha, mint amilyen Ashoka-fellow tagságom, ami egy nemzetközi hálózata azoknak, akik valamilyen területen a változásért dolgoznak. És erre a listára egy nagyon erős szűrő után lehet felkerülni. Például ennek a programnak köszönhetően kerültünk be a Louis Vuitton donációjába, ami hatalmas megtiszteltetés volt számunkra.
Mit gondol, hogyan lehet kiirtani ezt a „sorosozást”?
Az egész kormányzati kommunikáció arról szól, hogy velem vagy, vagy ellenem. A társadalmi leszakadás a gyermekszegénység ügyképviselete a mai világban nagyon nehéz. Ha kritikát fogalmazol meg a rendszerrel, az intézményrendszerrel vagy az állam működésével szemben, akkor a regnáló kormány azt mondja, hogy a másik oldalhoz tartozol. Az ellenzék pedig azt mondja, hogy ha kritikát fejeztél ki az állammal szemben, akkor velünk vagy. De ezt nem lehet csak úgy a politika színterére betolni. A legnagyobb baj pedig az, hogy nincsen szakpolitika, mert felolvadt a pártpolitikában. Akkor így hogyan lehet szakmai alapon egy ügyet képviselni? Mi a szakmai véleményt képviseljük az Igazgyönggyel, és aki ezt megérti, azzal nincsen konfliktusunk. És nem mellesleg rendelkezünk konzervatív támogatókkal is.
Publikus, hogy kik ők?
Zömmel publikusak, de akadnak olyanok is, akik külön kérik a nyilvánosság mellőzését. Nekünk pedig tiszteletben kell tartanunk a döntésüket. Az ügy, amit hosszú évtizedek óta képviselünk, fontosabb számomra a politikánál.
Meséljen nekünk David Pressman látogatásáról.
Előfordult már nagyköveti látogatás az Igazgyöngy életében, de ekkora biztonsági intézkedésekkel még nem.
Azt éreztük, hogy nagyon megérintette David Pressmant, amit látott.
Találkozott azokkal a toldi emberekkel is, akik az alapítvány kapcsolatrendszerében dolgoznak. Intelligensen, pillanatok alatt célzott kérdéseket tett fel, amivel nagyon sokat megértett abból, hogy mit jelent ez a társadalmi leszakadás. Viszonylag hosszú időt töltött nálunk, azt gondolom, hogy jó tapasztalással ment el, és gratulált a munkánkhoz. Nekem azért fontos egy ilyen látogatás, mert ő tényleg az azért jött el, hogy valós képet kapjon Magyarországról.
Erre csatlakozott rá Kósa Lajos, hogy „Soros szervezetekkel találkozott David Pressman”.
Igen, így van.
Óhajt reagálni Kósa úr meglátásaira?
Ha ennyi megy át neki az egészből, akkor erre nem tudok többet mondani.
Kósa Lajos megvárta, míg az amerikai nagykövet elhagyja a környéket, majd jó nagyot rúgott bele
Mi az, amit kiemelne az elmúlt huszonöt év eredményeiből?
A legfontosabb az a hihetetlen tanulás, amit az elmúlt évtizedekben magamba szívtam. Amikor belekezdtem, morzsányit sem értettem ebből az egész problémából. Olyan fejlődésen mentem át, amiben a viszonyulások rendeződtek át bennem. Az izgalmas, romantikus érzést felváltotta bennem a megértés vágya, az alázat. Változott a kommunikációm, és erős önismereti hatással volt rám ez az egész…Most már olyan érdekes, hogy látom ezeket a fejlődési szakaszokat azokon is, akik most kezdenek bele ebbe a munkába. Többet kaptam ettől az egésztől, mint bármilyen egyetemi képzés alatt. Persze kellett hozzá a folyamatos önképzés és azokkal az emberrel való találkozás, akik ugyanezen a területen dolgoztak. Megtanultam, hogy mit lehet átvenni és mi az, amit nem érdemes. Különleges az a nézőpont, amivel a gyerekektől, a családoktól kezdve, a közösségen át, az intézményrendszer szintjétől a szakpolitikáig át lehet látni ezt az egészet. A másik csodálatos dolog a csapat, aki körülöttem szerveződik. A fejlesztésük és fejlődésük, ahogy egy-egy területet magukévá tudnak tenni. Ezek nagyon megerősítették bennem, hogy a civil szervezeteknek is szükséges a szervezeti fejlesztés megtanulása, a csapatépítés, vezetői coaching és persze a forrásteremtés. Hatvanötévesen szeretnék öregségi nyugdíjba menni, de ez nem az jelenti, hogy itt hagyom az egészet, csak más szerepben szeretnék dolgozni. Nem a napi operatív munkában, hanem a stratégiában, ügy-képviseletben és a módszertani leírásokban dolgozva. És nem vagyunk nagyon nagy ünneplősök, mert a tizedik és a huszadik évfordulót sem ünnepeltük, de ez a huszonötév mégiscsak nagy szám. Kiállításokat, kerekasztal beszélgetéseket és aukciót is tervezünk ebben az évben.
Ha visszamehetne az időben, akkor is ugyanezt a hivatást választaná?
Igen. Mert nincsen semmi olyan érzésem, hogy csak vesztegettem az időmet, vagy hogy rosszul döntöttem valamiben. De azt nem gondoltam, hogy majd így alakul az a dolog, és a tanítás mellé ennyi területet kell még bevonni. Hogy ennyire ismertté válik, hogy ennyi munkatárssal dolgozunk majd együtt, és hogy még az amerikai nagykövet is ellátogat hozzánk. Az értéktudat, a gerinc megtartása nagyon fontos ebben a munkában és az egész következetes elvrendszer, ami szerint elkezdtük a munkát, nem változott semmit sem az elmúlt huszonötév alatt. Ehhez tartjuk is magunkat, mert a hitelességét veszti az, aki csak forgolódik jobbra és balra. Az Igazgyöngy pedig a liberális kormány idején sem működött másképpen.
De abban az időben kevesebb támadás érte az alapítványt?
Igen, valahogy több közös pontot érintettünk, ezért könnyebben ment a munka és lehetett beszélni a problémákról is. Én azt gondolom, a Sorosbérencezés, az ellenségkép-gyártás, a gyűlöletkeltés nem működik a végtelenségig. Egy idő után túlcsordul, kontraproduktívvá válik, az emberek pedig vágynak az átlátható, kiszámítható, és humánus életre. Mindarra, ami alapértékként meghatározza az embert. És én iszonyatosan sajnálom azt a sok pénzt, amit ma erre a propagandagépezetre fordítanak. Sokkal jobb célokra lehetne és kellene elkölteni.
– Rontó Judyt, Szilágyi Szabolcs –
