Orosz György humorista, rádiós és televíziós műsorvezető, állandó fellépő a Showder Klub, Comedy Central színpadán, a Stand up comedy Humortársulat és Humortechnikum alapítója, a Mensa HungarIQa tagja. Arcát és hangját nem szükséges bemutatni a debreceni közönségnek, az elmúlt több mint egy évtizedben pedig az egész ország megismerhette a munkásságát. Interjúnkban felelevenítettük Gyuri kezdeti szárnypróbálgatásait, életpályáját, valamint mesélt nekünk arról is, hogy miért éppen Las Vegasban mondta ki a boldogító igent párjával, Kállai Krisztával.
Debrecenben szerepeltél az Alföld Televízió, City Rádió, Radio Max, majd országosan a TV2, RTL, Comedy Central, Showder Klub és Rádiókabaré műsoraiban. A kezdeti rádiós és televíziós műsorvezetői szerepekből, hogyan kerültél a stand-up színpadára?
A harmincas éveimben több üzlettel is rendelkező papír-írószer vállalkozóként dolgoztam Debrecenben. Hogy az üzleteket népszerűsítsük, rádióreklámokat jelentettünk meg, csak egy idő után nem voltam elégedett velük. Majd felmerült bennem egy ötlet, hogy mi lenne, ha én írnám meg hozzájuk a forgatókönyvet. A szakértők rábólintottak, és elkezdtem a saját szövegeimet gyártani. Ebben az időben novellákat írtam, és akkor készült el a Jó keddre derítjük című műsorunk, amit a City Rádió meg is jelentetett. Majd az egyik barátom ajánlására felléptem egy debreceni humorszínpadon úgy, hogy addig nem is nagyon ismertem a stand-up comedy műfaját. Egy performansz előadással indítottunk az öcsémmel, Orosz Andrással.
A produkció úgy zajlott le, hogy különböző hosszúságú gyertyákat gyújtottunk meg, amiket a testvérem kezéhez tartottam, ő pedig kiáltott. És minél magasabb gyertyához ért a tenyere, annál jobban ordított, én meg dalokat játszottam le az ő kiabálásából. A közönségnek tetszett, nevettek rajta, csak a műsor után szóltak a többiek, hogy egyébként nem stand-up előadást adtunk elő. Mert inkább valamilyen személyes történeten keresztül kellene megmutatni a világ fonákságát. Ebből tanulva, már így készültünk a további műsorokra.
Ezután jött a tévé?
Azért azt érdemes tudni rólam, hogy nagyon sok mindenben kipróbáltam magam, és rengeteg féle dolgot tanultam a humorista élet előtt. Kereskedelmi szakközéppel indítottam, és vonzott, hogy matematikus, vagy biológus legyek. Jelentkeztem a Pécsi Tudományegyetem humánpolitikai szakára, de az sem tetszett. Végül marketingesként végeztem el a főiskolát. A rádiózást viszont nagyon szerettem, és az olyan munkákat, amit örömmel végeztem el. Mindig azt szoktam mondani, hogy nagyon fontos egy ember életében a bátorság, mert annál színesebben tudja élni az életét. És most nem a vakmerőségre gondolok, csak magára a bátorságra. Mert fel mertem állni a színpadra, elé mertem ülni egy mikrofonnak, egy kamerának, nem voltam rest kipróbálni olyan dolgokat, amikből rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Azokból az élményekből, most nagyon jól tudok táplálkozni a stand-up világában. De hogy hogyan is kerültem be a forgatagba. Akkoriban szerződtetett a Mikroszkóp színpad egy tíz fős produkcióban, és ezután nyertem meg a több mint kétmilliós nézettségű TV2 Frizbi humorbajnokságát. Ezt követően pedig rövidesen megkeresett az összes humorműsor. Bár a Rádiókabaréba egy picit nehezebben jutottam be, mert az első műsorom nem sikerült valami jól. De amikor megkaptam a második lehetőséget, az akkor sikert aratott, hogy magánszámmal, zsinórban tizenkét alkalommal szerepeltem a műsorban. Majd jött a Showder Klub, amiben műsorvezetőként és szereplőként is részt veszek, és a Comedy Centralon is látható vagyok. Németh Kristóffal viszünk egy közös produkciót Rosszfiúk néven, zsűrizek egy stand-up párbajban, önálló estekkel turnézok itthon és külföldön is. Kint élő magyaroknak adtam elő Angliában és Amerikában, és Las Vegasban össze is házasodtunk a párommal, Krisztával. Így jutottam ide a humor és a tévé világába.
Brutitól azt kérdeztem, egy korábbi interjúnk alkalmával, hogy miért maradt Debrecenben, tőled pedig azt, hogy miért mentél el innen?
Tipikus metropolita vagyok és a nagyvárosokat szeretem. A gyerekkoromat is a belvárosban töltöttem, hiszen Debrecenben, a Nagytemplomhoz közel nőttem fel. Számos fellépésen, tv-s megjelenéseken veszek részt, és rengeteget utazom emiatt. Kényelmi szempontból Budapestről könnyebb eljutni bárhová, és szeretem is azt a nyüzsgést, ami ott körülvesz. Figyelem a várost, az embereket, és jól érzem ott magam. A Stand up comedy Humortársulat vezetőjeként pedig közel harminc humoristával dolgozom együtt, akikkel sokkal könnyebb együttműködni a fővárosban. Igazából technikailag és lelkileg is jobb, hogy Budapesten élek.
Említetted, hogy több év szükséges ahhoz, hogy egy humorista befusson. Mit gondolsz, hogyan lehet fennmaradni a köztudatban? És mi szükséges ahhoz, hogy valakiből jó komikus váljon?
A mi társulatunk tíz évvel ezelőtt találta ki azt, hogy hogyan lehet segíteni a kezdő humoristákat, hogy színpadra jussanak. Minden évben rendezünk, egy két hónapos, intenzív, Humortechnikum elnevezésű programot, ami minden résztvevőnek ingyenes. Évente több százan jelentkeznek hozzánk, és kiválogatunk húsz-harminc főt, akikkel majd foglalkozunk, és a végén a legjobbakat be is vesszük a társulatba. A tehetségkutatás és a tehetséggondozás nagyon fontos számunkra, mert ezt adja az alapját az egész társulatunknak és a szellemiségünknek is. A humortechnikumban nem is azt próbáljuk meg felfedezni, hogy kiben van tehetség, hanem inkább azt, hogy van-e valamilyen kizáró oka annak, hogy színpadra lépjen. Például, hogy nem engedi el a párja, nem tud eljárni a fellépésekre, vagy éppen nem tudja legyőzni az izgalmát. Ez mind kiderül azalatt a két hónap alatt. Nyitottak vagyunk bárkire, aki készen áll arra, hogy megossza a mondanivalóját, és havonta egyszer-kétszer profi műsort tud előadni.
A nézők ragaszkodnak a kedvenc előadójukhoz?
Az emberekben hamar és tartósan kialakul, hogy kit választanak a kedvenc előadójuknak. Ezek után bárkit mutathatsz nekik, nem nagyon fognak újabbakat kedvelni. Megreformálódott a humorszakma, és az elmúlt években jött egy nagy adag stand-up előadó, akik ügyesek és profi múlttal rendelkeznek. Ha most megjelenik egy fiatal a Showder Klubban, lehet, hogy csak négy hónapja áll színpadon és a rutinosabb humoristák színpadi előnyét nem tudja pótolni. Azt szoktam mondani annak, akinek nem megy a műsor, hogy ne álljon ki, mert még nem jó és nem fogják szeretni. Elkönyvelik egy rossz humoristának. Onnantól kezdve ha eléri valaki, hogy önálló esttel rendelkezik, televízióban, szilveszteri rádiókabaréban szerepel, akkor évente elég, ha elkészít egy jó harminc-negyven perces műsort. Magyarországon található hatezer olyan cég, aki haknira humoristát rendel, és ezt egy embernek úgysem lehet egy év alatt megcsinálnia. Húsz év kell ahhoz, hogy mindegyik helyre eljuthasson valaki. Tehát ez azt jelenti, hogy akit ismernek, és évente megírja az említett műsoridőt, akkor a következő húsz évben színpadon szerepel. Ezek a humoristák innentől kezdve kirobbanthatatlanok. És az én rajongóimnak hiába mutatom meg XY-t, akinek még a műsora is zseniális, a produkció végén a mosolykártyára úgyis az én nevemet fogja ráírni, mert ő engem szeret.
Van hely és lehetőség másoknak is Magyarországon?
Szerintem igen, viszont most olyan állapot uralkodik az egész világgazdaságban, hogy mindenki ott spórol, ahol csak tud. És az emberek a szórakozáson is spórolni fognak. A kedvenc előadóik fellépésire ugyan elmennek, de akit nem igazán ismernek, arra nem fognak jegyet váltani.
Ha jól tudom, rendszeresen fellépsz Debrecenben. Állandó helyszínné vált?
Rendszeresen járok haza, és a debreceni fellépést vizsgahelyszínnek neveztem el magamban. Étteremben lépünk fel, így nem olyan egyszerű létrehozni egy rendezvényt, mint akár egy színházteremben. Ezért hatalmas kihívás és tapasztalatszerzés is egy ilyen helyen előadást tartani.
Hogyan tudsz ennyi fellépésre újabbnál újabb poénokkal készülni?
Amikor elsajátítjuk a humor nyelvét, és az agyunk is átáll arra az üzemmódra, akkor egy idő után megtanuljuk, hogy hogyan lehet egy sztorit viccesen elmesélni. Mert az jár a fejünkben, hogy egy látott, megélt dologból hogyan tudunk poénos történetet előállítani, és ha összeállt csak jól kell elmesélni.
Tehát nem is szükséges, hogy egy humoros történet essen meg veled, csak az adott szituációt viccesen adod tovább?
Igen, valahogy így. A fiataloknak mindig azt szoktam mondani, hogy nem attól lesz igaz és őszinte a stand-up műsor, hogy amit elmondunk, annak minden egyes részlete valóságos. Mi fikciós történeteket mesélünk, nyilván valóságos alapokkal, de nem ez a legfontosabb közönségnek. Hanem inkább az, hogy én hogyan reagálok, mit gondolok és reflektálok az adott dologgal kapcsolatban, az legyen az őszinte és igazi.
Hogy a néző azonosulni tudjon a történettel?
Részben igen. Lehetne a politikai humorral is azonosulni Magyarországon, de ezt elvitték egy teljesen más irányba. Mégpedig abba, hogy aki nem úgy gondolja, ahogyan mi, az az ellenségünkké válik. Nekem ez okozza a legnagyobb problémát ezzel a témával kapcsolatban, és ezért nem viszem bele a műsoraimba. Mert amíg veszekedés, utálkozás és nem vita zajlik az emberek között, addig nem lehetséges ezzel a témával viccelődni.
Említetted, hogy Las Vegasban házasodtatok össze a pároddal. Miért pont ott?
Akik ismernek minket, meg sem lepődtek rajta, mert tudják, hogy milyen lazák vagyunk a párommal. Rajongok Elvis-ért, Amerikáért és Las Vegas is megtetszett, amikor ott jártunk. A házasságkötés nem is volt előre eldöntve, de menőnek és poénosnak találtuk, ezért egybe is keltünk. Találtunk egy igazán jó kápolnát, és nem csalódtunk az Elvis-imitátorban sem, mert professzionálisan énekelte el a dalokat.
Hogyan kezeled a népszerűséget, az utcai megszólításokat?
Rádiósként Debrecenben nagyon sokszor látható voltam óriásplakátokon, és ezért már akkor sem volt furcsa dolog, hogy felismertek. Amikor már a tv-ben is szerepeltem, kiterjedt egy nagyobb méretté, az ország egész területén, hogy odajönnek hozzám, fotókat készítünk. Nem azért lettem közszereplő, hogy megismerjenek. Többet jelentett, és jelent még mindig az, hogy ha nevetnek a történeteimen. De nagyon szívesen megállok bárkinek, váltok pár szót a rajongókkal, mert tudom, hogy ez a gesztus sokat jelent nekik. Nem mellesleg mindenből lehet tanulni, és információkat gyűjteni. Eleinte, amikor még nem tudták a nevem, csak arcról ismertek, sokszor régi ismerősként köszöntek rám. Amikor már név szerint is beazonosítottak, a bátor és a bátortalanabb is odajött hozzám. És talán most tart ott az ismertség, hogy tisztelnek azért, amit csinálok, és inkább csak egy Jó napot, Jó estét művész úr, vagy bólintással köszöntenek. Már nem nagyon állítanak meg, vagy ha mégis, azt nagyon óvatosan teszik, és azt érzem, hogy finomabban, óvatosabban „ támadnak le”.
Ennyi év után, még mindig szereted azt, amit csinálsz?
Nagyon. A matematikát, a biológiát a végtelen miatt szerettem meg, mert soha nem tudtam azt mondani, hogy én mindent megfejtettem. A végtelenségig kutatható, figyelhető és soha nem lehet a végére érni. A rádiózás volt az első, amikor azt éreztem, hogy ez is végtelen, hogy ez a dolog bármivé alakulhat. De az újságírás, a stand-up comedy, a filmezés is ilyen, mert nincsenek falak, és soha sem vagyunk készen. Örökké fejlődhetek, és soha nem fogom azt mondani, hogy elkészültem.
– Rontó Judyt –
