Elszabadultak az indulatok január 20-án, a második debreceni akkumulátorgyáras közmeghallgatáson (akkor még mertek ilyen kockázatos eseményeket szervezni az önkormányzatok) – számoltunk be korábban.
A szándékosan barátságtalan időpontra (munkanap, délelőtt), a DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központjába szervezett meghallgatás mélypontja az volt, amikor egy nő arról beszélt, hogy senki ne legyen álszent, mindenkinek van akkumulátor a telefonjában. Erre egy férfi odament, és megütötte.
A Magyar Hang a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészségtől megtudta, a támadó ellen az eljárást megszüntették. A Debreceni Járási Ügyészség erről az eset összes körülményének és a gyanúsított személyének vizsgálata és értékelése alapján döntött. Az indoklás szerint „a gyanúsított cselekménye olyan csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legenyhébb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása szükségtelen”, egyben a gyanúsítottat megrovásban részesítették. Dr. Harmati Judit ügyész tájékoztatásából kiderül: az ügyészségi határozat még nem jogerős.
Az ügyészség szerint ugyanis a garázdaság mellett megvalósult könnyű testi sértés is. Ez magánvádas eljárás, a bíróságon folytatódik. A Debreceni Törvényszék a lappal azt közölte, hogy az ügy egyelőre nem érkezett meg a Debreceni Járásbíróságra. Ez azonban alighanem csak idő kérdése.