A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a református egyház bátorságát jelzi az óvodaépítési program kezdeményezése, amit a katolikusok és az evangélikusok is követtek – írja az MTI.
A KGB-s ruszki pátriárka által nemrég kitüntetett Soltész Miklós a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramja keretében megvalósult berettyóújfalui Szivárvány Református Óvoda átadásán, a Tiszántúli Református Egyházkerület regionális zárórendezvényén hétfőn azt mondta, a program keretében az országban 66 óvodát adtak át, ebből 46 új építésű. A legtöbb intézmény a tiszántúli egyházkerületben épült – tette hozzá.
Az egyház által megvalósított program ugyanakkor nemcsak fizikai, hanem lelki, szellemi építkezés – hangoztatta az államtitkár, megemlítve, hogy a református egyház 1999-ben nevezte el a régi óvodát a szivárványról, akkor, “amikor még nem volt jele az újkori szivárványmozgalomnak”.
Hozzáfűzte: a szivárvány a szövetségkötés szimbóluma. Kérte és biztatta szülőket: “ne üljenek fel új szivárványos dolgoknak, azok a gyerekeket tönkreteszik”.
“Vegyük vissza a szivárvány értékét”, jelét, mert az örök: több ezer éves, a teremtett világnak, “a teremtett környezetünknek” az alapja
– hangoztatta.
Soltész Miklós kérte az óvodapedagógusokat, hogy a szülőkkel és a református egyházzal egységben és szövetségben, a szülőket pedig, hogy az óvoda dolgozóival és a református egyházzal, lelkészeivel szövetségben neveljék a gyerekeket.
Ha ez sikerül – tette hozzá -, akkor “mindenféle őrülettel, mindenféle, a teremtett világ elleni küzdelemmel szemben fel tudjuk venni a versenyt, a küzdelmet”.
“Vállaljuk mind a családokért, mind a teremtett világért, mind a keresztény értékekért azt a szövetségkötést, amiért építjük ezeket az óvodákat”
– biztatta a berettyóújfalui óvoda átadásán jelen lévőket az államtitkár.
Fekete Károly tiszántúli református püspök jelezte: az országban 35 milliárd forintot fordítottak a beruházásokra, ebből egyházkerületükben 10,8 milliárd forintból 23 óvoda épült, illetve újult meg az elmúlt négy esztendőben.
A püspök az óvodai munka alapjának a Jézustól tanult figyelmes, kereső és közösségteremtő szeretetet és a szelíd jószívűséget nevezte. Azt mondta, “az anyaszentegyházban a teremtő Isten mennyei örömének alanyai lehetünk”, az új óvoda birtokbavétele örömet szül, hozzájárul, hogy “az öröm ne zárványosodjon el”, hanem alapérzéssé váljon.
Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az óvoda a jövő közösségéé; akik óvodát építenek, bíznak a jövőben, jövőt építenek.
Muraközi István (Fidesz-KDNP), Berettyóújfalu polgármestere a település és a református egyház régmúltban gyökerező és ma is virágzó együttműködését méltatta.
Hegymegi Enikő óvodavezető jelezte: az új egyházkerületi óvodában 4 csoportban 120 gyereket tudnak elhelyezni. A beruházás 769 millió forint kormányzati és zsinati támogatásból, 155 milliós egyházkerületi forrásból valósult meg az önkormányzat által adományozott területen.