Széles Diána fát ültet

15 db facsemetét adományozott Debrecen városának egy csapágygyártó cég

Helyi hírek

Az önkormányzatnak a város zöldítése érdekében végzett tevékenységéhez partnerként társulva fákat ajándékozott az Adix-Trade Kft. – tájékoztatott a debreceni önkormányzat.

A fák egy részének elültetésére Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Juhász László, a cég ügyvezető igazgatója segédletével került sor a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet Pósa utcai székhelyének udvarán 2023. május 24-én.

Amint azt Széles Diána az eseményen elmondta, szép számmal vannak olyan, immár több évtizedes múltra visszatekintő és sikeresen működő debreceni cégek, melyek sikereik eredményéből részeltetni szeretnék a város közösségét is. Ez a gondolat vezérelte az Adix-Trade Kft.-t is, melynek központja abban a városrészben, abban az önkormányzati választókörzetben található, ahol most az ajándékozott fák elültetése történt. A helyszínválasztást az indokolta, hogy ebben a városrészben két olyan intézmény van, ahol szükség van fák telepítésére: az Immánuel otthon és iskola, amely a református egyház fenntartásában halmozottan fogyatékos személyeknek nyújt komplex szolgáltatásokat, a másik pedig a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (Daefi) központja.

Adix-Trade Kft. faültetés

A cég által ajándékozott 15 fa közül 3 díszcseresznye az Immánuel otthon elé, az út menti zöld sávba került, míg a Daefi kertjébe 8 ezüsthárs és 4 díszcseresznye. Ez utóbbi 12 fából ültettek el 4-et az esemény résztvevői. Széles Diána szerint ami az utóbbi helyszínt illeti, azért is kerültek jó helyre a növények, mivel újra kiegészítik az itteni fasort, másrészt a kert jelenleg is zajló rendezésébe is illeszkednek.

A legfontosabb természetesen az, hogy ezek a fák is gyarapítják a 10.000 fát Debrecenbe! mozgalom keretében az utóbbi esztendőben földbe került több ezer növény számát. Széles Diána nagyon fontosnak tartja, hogy a gondoskodó város gondolat jegyében Debrecenben olyan erős vállalkozói közösség alakuljon ki, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében részt vállal a város értékeinek gyarapításában.
Juhász László, az Adix-Trade Kft. ügyvezetője felidézte, hogy éppen harminc éve vannak jelen Debrecen ipari és kereskedelmi életében. A jubileum alkalmából másokkal is szerették volna megosztani örömüket. Azonosulnak azzal a gondolattal, hogy a közösség érdekében mindenki tegyen valamit. Ez a cég közössége irányába azzal mutatkozott meg, hogy két évvel ezelőtt kiérdemelték a Családbarát Munkahely elismerő címet.

A város közösségéért tett lépésként néhány fa telepítése talán nem tűnik soknak, de Juhász László szerint ha sokan járulnak hozzá ennyivel a város környezetének esztétikusabbá tételéhez, akkor annak nyomán szép, tiszta levegőjű Debrecenünk lesz. Az ügyvezető bízik benne, hogy e felajánlásukkal is példát tudnak mutatni más cégeknek, s további csatlakozókat tudnak megnyerni Debrecen további zöldítéséhez.