Papp László Eve Power Debrecen

“Papp László vagy kényszeres hazudozó, vagy csak egyszerhasználatos eszköz a gazdái kezében” – itt a DK reakciója az újabb debreceni akkumulátorgyárra

Helyi hírek

Közleményben reagált Varga Zoltán debreceni DK-s országgyűlési képviselő a kedden bejelentett újabb akkumulátorgyár ügyére.

Az ellenzéki politikus emlékeztet, január 30-án írt nyílt levélben kérdezte Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, hogy “miért is hallgat tapintatosan arról, hogy újabb kínai befektetővel írt alá szerződést, akik a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezetben, 45 hektáron fognak majd újabb vízzabáló, környezet-, és jövőpusztító vegyi üzemet, akkugyárat építeni”.

Papp felháborodott közleményben tagadott mindent, hazugnak, valótlannak nevezve a levélben foglaltakat – idézi fel Varga, hozzátéve, a közleményben kiemelték: “a debreceni önkormányzat területet nem adott el az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben ezzel a céllal, megállapodást nem kötött” 

Majd – ahogy mondani szokás: mit ad isten – alig három hónap elteltével, május 9-én Papp László már ott vigyorog a külgazdasági miniszter melletti bejelentésen, mely szerint az EVE Energy kínai multi az önkormányzattal és a kormánnyal megegyezve, a debreceni Észak-nyugati Gazdasági Övezetben 45 hektáron, mégis vízzabáló, környezet-, és jövőpusztító vegyi üzemet, akkugyárat fog építeni! Valljuk be, ez a fajta magatartás még az üzemszerű kormánypárti gátlástalanságokon is túltesz

– olvasható Varga Zoltán portálunkhoz eljuttatott közleményében.

Újabb kínai akkugyáras cég érkezik Debrecenbe: 400 milliárd forintból építi fel első európai üzemét az Eve Power

A DK-s képviselő emlékeztet, a bejelentés szerint a gyár “működése során 95 százalékban tisztított szennyvizet, valamint földfelszíni vizet használnak majd”, holott, egyrészt az épülő gyár közelében nincs kiépítve – sehol a városban nincs kiépítve! – se az akkugyártáshoz megfelelő szürkevíz-technológia, se, az azt kiszolgáló vezetékrendszer, másrészt a debreceni polgármesternek – legyen az bármennyire is Debrecen-ellenes – nincs, nemhogy a megépülő gyár, de Debrecen közvetlen közelében sem „földfelszíni vízbázis”, hacsak a kiszáradó város, és környékbeli területek vízpótlására épülő Civaqua-program csővezetékét nem tekintik annak, hiszen annak eddig kategorikusan tagadták az ipari használatának még a gondolatát is.

Ezek után nyilvánvaló, hogy Papp László vagy kényszeres hazudozó, vagy csupán szánalmas, egyszerhasználatos eszköz  – politikai zsargonban: hasznos idióta – a karmelitában tobzódó gazdái kezében

– vonja le a következtetést Varga Zoltán, aki úgy véli, Papp László végképp elárulta Debrecent, elárulta a debrecenieket, “odadobta városát néhány akkumulátorgyár-lobbit kiszolgáló politikai vigécnek-gazembernek, és ezzel végérvényesen és visszavonhatatlanul kiírta magát a cívisek közösségből”.