Filemon Mihály előhúzta a főváros-vidék-ellentét kártyát, miután Őrsi Gergely, a II. kerület vezetője szerdán a Facebookon ajánlatot tett az interneten gyors ütemben mémmé vált lombnélküli lombkoronasétány alapanyagának hasznosítására.
Őrsi azt írta, mivel Budapestre amúgy sem érkeznek ilyen jellegű uniós források, a nyírmártonfalvai „építmény” pedig szemmel láthatóan teljesen értelmetlen, ezért örömmel átvennék az ott felhasznált anyagokat, hiszen a II. kerületben található erdő, rengeteg védett természeti érték.
Filemon Miihály, aki Tasó László és Tasi Sándor társaságában magánszemélyként 60 millió forintos EU-támogatást nyert el lombkoronaösvényre, majd jól tarrá vágatta a helyszínen az erdőt, sértődötten reagált a budapesti polgármester cinkelésére.
Ez a fővárosi stílus már régen nem lep meg senkit a Nyírségben, csak elszomorít bennünket
– írta Nyírmártonfalva polgármestere, és azzal védekezett, hogy az általa momentumosnak hitt (valójában az MSZP színeiben választást nyerő) Őrsi lenéz és meggyaláz egy vidéki közösséget és annak polgármesterét.
A hamisított információkra épített lejárató kampánnyal nem csak egy vidéki polgármestert és családját, hanem egy közösség jóhírét is megsértették. Ön pedig tájékozódás helyett, most csatlakozik ehhez, amikor egy másik közösség vezetőjeként rajtunk nyíltan gúnyolódik. Ez a fővárosi stílus már régen nem lep meg senkit a Nyírségben, csak elszomorít bennünket
– írja Filemon Mihály, majd azzal igyekszik magyarázni trükközgetéseit, hogy Budapestre sokkal több uniós támogatás érkezik mint vidékre.
Filemon tudtára adta Őrsinek, hogy csak azok pályázhatnak, akik jogerősen bejegyzett erdőgazdálkodók. Filemon 30 éve gazdálkodik, közel 200 hektár saját területen, és munkaadó is egyben. Legvégül pedig meghívta a szülőföldjére Őrsit.
A Nyírmártonfalván építés alatt álló, folyamatban lévő közjóléti beruházás megvalósítására ERDŐTULAJDONNAL RENDELKEZŐ, JOGERŐSEN BEJEGYZETT ERDŐGAZDÁLKODÓKNAK lehetett pályázni, az előbb említett feltételek szerint!
– próbál a törvényesség álcája mögé bújni a hajdú-bihari település polgármestere.
Megkérdőjelezhetetlen tény, hogy egyetlen forint hazai és egyetlen eurocent uniós támogatást sem használtam fel a kirándulóhely megépítéséhez
– írja Filemon, de azt nem teszi hozzá, hogy ez egy utófinanszírozásos projekt.
A teljes reakció itt olvasható: