A békéért imádkoztak a Nagytemplomban

A békéért imádkoztak a Nagytemplomban

Helyi hírek
Az egy éve tartó orosz–ukrán háború áldozataira emlékezve közös imádságra és elcsendesedésre hívott mindenkit a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség március 8-án 18 órára – számolt be a Tiszántúli Református Egyházkerület.

Az alkalmon a fegyveres harcoktól szenvedőkért Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke és Fekete Károly tiszántúli püspök mellett, Hadházi Tamás, a Debreceni Református Egyházmegye esperese és a Nagytemplom lelkipásztorai imádkoztak.

Oláh István, a Debreceni Református Nagytemplom lelkipásztora arról beszélt, hogy az értelmetlen háború, viszálykodás az emberi bűn következménye. Mint mondta, ennek a hatása elér hozzánk is, bekúszik gondolatainkba, elnehezítve mindnyájunk szívét, ezért fontos az imádság lehetősége, hogy megálljunk Isten előtt és elé vigyük mindazt, ami a szívünkben megfogalmazódik, együtt könyörögjünk a békéért.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke az 57. zsoltárt hozta el. Mint mondta, idegen erők akarnak behálózni, világgyötrő, embert próbáló erők, amelyek kiismerhetetlenek számunkra és próbálnak ledönteni minket a lábunkról.

“A változásnak belülről kell jönnie.” Nagyinterjú Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével

Zán Fábián Sándor püspök azt hangsúlyozta, hogy a Kárpátaljai Református Egyház 2022-ben a hálaadás évét tartotta. Még 2021-ben határozták meg ezt a vezérgondolatot a 2022-es esztendőre. Szerettek volna hálát adni azért a sok ajándékért, a nagy kegyelemért, amiben részesítette őket az Isten, hiszen iskolákat és óvodákat építettek, és minden templomukat és parókiájukat felújították.

Kiemelte, 2022. február 24-én, a hajnali órákban mégis megrettenve és könnyek között vették tudomásul, hogy háború tört ki, és az életük ennek árnyékában fog folytatódni. Mint mondta, sokan javasolták, hogy változtatni kellene a hálaadás éve vezérgondolaton, de nem tették, és nem bánták meg.

„A 2022-es év bár nagyon nehéz volt, de Isten megsegített bennünket és valóban hálát adhatunk az Ő szeretetéért és kegyelméért, mert megőrizte szeretteinket, azokat, akik otthon maradtak és azokat is, akik eljöttek. Hálát adhatunk azért is, hogy az elmúlt esztendőben épek maradtak a parókiák, templomok, családi házak. Van mit megköszönni: Isten gondviselését és azt a támogatást, amit az anyaországból és a református egyháztól kaptunk” – hangsúlyozta.

Mint mondta, a Kárpátaljai Református Egyház nem csak Kárpátalján tevékenykedik és fogadott be több ezer menekültet, hanem a frontvonalban is ott vannak a munkatársaik, akik igyekeznek segíteni.

Hadházi Tamás esperes Dávid király bűnbánó zsoltárának szavaival könyörgött, és bűnbánatra szólította fel a híveket is.

Az istentiszteleten a békéért imádkozott továbbá Hodossy-Takács Sámuel, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hallgatója, Kubinyiné Mikó Ágnes, Molnár Szabolcs és Beszterczey András lelkipásztorok, valamint Szanyi Judit, a gyülekezet tagja.

Az istentisztelet végén a hívek a Nagytemplom elé vonultak és csöndben hallgatták a Rákóczi-harangot, ami ezen az estén a háború áldozatainak emlékére szólalt meg.

Fotó: Miskolczi János/TTRE