CATL akkumulátorgyár tüntetés Debrecenben

Mi Hazánk: a jog megerőszakolása az akkugyáras népszavazás elkaszálása

Helyi hírek

Politikai döntésnek nevezte a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, hogy a debreceni választási bizottság szerdán “elkaszálta” a párt népszavazási kezdeményezését, amellyel a kínai akkumulátorgyár megépülését kívánta megakadályozni a városban.

Apáti István budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja újabb népszavazási kezdeményezést tesz, emellett a Debreceni Törvényszéken és az Alkotmánybíróságon is megtámadja a döntést, amelyet az országgyűlési képviselő “a jog megerőszakolásának” nevezett.

A szóbeli indoklás szerint a testület alapjogsértőnek, valamint nem egyértelműnek ítélte a kezdeményezést – mondta, hozzátéve: szerdán minden hasonló beadványt elutasított a debreceni testület.

A Mi Hazánk arról kérdezte volna meg a debrecenieket: egyetértenek-e azzal, hogy a város területén olyan üzem létesülhessen vagy üzemelhessen, amelynek napi vízfogyasztása a 10 ezer köbmétert, éves szén-dioxid-kibocsátása pedig meghaladja a százezer tonnát – ismertette.

Apáti István szerint a kérdés csupán a Fidesz és a kínai befektető gazdasági érdekét sérti, hiszen a városban egyre nagyobb az elégedetlenség, így szerinte akár eredményes is lehetne a népszavazás.

A választási bizottság az összes népszavazási kezdeményezést elkaszálta a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban:

 

(MTI)

Írisz Ingatlanok

Debrecen, Rákóczi utca

63 m2-es lakás kiadó
300 000 Ft

Debrecen, Diószegi útca

8 546 m2-es ipari ingatlan eladó
128 190 000 Ft

Debrecen, Diószegi útca - Ipari terület eladó a József Attila telepen

6 799 m2-es ipari ingatlan eladó
101 985 000 Ft

Debrecen, Diószegi út - Ipari telephely telek eladó

18 072 m2-es ipari ingatlan eladó
271 000 000 Ft