Terhes várandós nő

Várandós nőt akart megerőszakolni tartalékos katona – Debrecenben vonták kérdőre

Helyi hírek

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa előkészítő ülést tartott 2023. február 7-én annak a vádlottnak az ügyében, aki a vád szerint megtámadott egy várandós nőt Miskolcon. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat ellene.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot. Az ügyészség beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetést és 7 év közügyektől eltiltást indítványozott.

A férfi vitatta a vádirati tényállást, nyilatkozata szerint nem volt semmilyen előre kitervelt szándéka, a sértettet nem fojtogatta, nem akarta levetkőztetni és nem ült rá a mellkasára. A vádlott a bűnösségét nem ismerte el és kérte a tárgyalás tartását.

Dr. Szilvási László hadbíró őrnagy az ügyet nyomban tárgyalásra utalta és a vádlott kihallgatásával megkezdődött a bizonyítási eljárás. A férfi tagadta tettét, állítása szerint a nőtől útbaigazítást akart kérni, de rosszul lett, elvesztette az egyensúlyát és nekiesett a sértettnek. A vádlott elmondása szerint a nőt ekkor fel akarta segíteni a földről, a sértett azonban pánikba esett és segítségért kiáltott. A nőt csak addig akarta a férfi a földön tartani, amíg egy járókelő elhagyja a helyszínt.

Szexuális kényszerítés vádja Debrecenben: tagad az egykori katona

A vádlott 2022. január 5-én határozott idejű önkéntes területvédelmi tartalékos katonai szolgálati jogviszonyt létesített a Magyar Honvédséggel. Ezen szolgálati jogviszony keretében a Magyar Honvédség volt önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetőjét Miskolcon kötelezték szolgálat teljesítésére 2022. január 5-től 2022. július 5-ig.

A vádirat lényege szerint 2022. június 20-án 17 óra körül a sértett, aki várandósságának 23. hetében járt, munkahelyéről tartott hazafelé Miskolcon, a 20-as számú autóbusszal. A nő a buszról a Népkert megállóhelyen leszállt, majd a Görgey Artúr utcát a Perczel Mór utcával összekötő Kálvária lépcsősoron indult tovább. A lépcsőn a vádlott követni kezdte a sértettet, aki a lépcsőn megállt, mert állapotánál fogva kifáradt és meg kellett pihennie.

Ekkor mögé lépett a vádlott és hátulról átölelte a nőt, majd lehúzta a földre és a nyakánál fogva fojtogatni kezdte, hogy ne tudjon segítséget hívni. Ennek ellenére a sértett hangosan segítségért kezdett kiabálni. Ezt hallva a férfi a földön fekvő sértettet elkezdte a lépcső mellett található erdős részre húzni, közben a nő szájába a földről felvett avart tömött, hogy elcsendesítse.

A sértett ekkor átmenetileg abbahagyta a kiabálást, a vádlott ekkor elengedte a nő fejét és a száját, majd a nő mellkasára ült és elkezdte levenni annak ruháját. A nő folyamatosan ellenállt, kiabált, könyörgött a vádlottnak, hogy hagyja békén, mert terhes, illetve segítséget próbált kérni – fogalmaz a vád. A nyomozó ügyészség szerint a férfi szexuális cselekményt akart végezni a sértettel, de a nőnek eközben sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért a vádlott elmenekült a helyszínről. A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül azonosították a vádlottat, akit 2022. június 21-én elfogtak, a Debreceni Járásbíróság pedig 2022. június 24-én elrendelte a letartóztatását. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető jogviszonyát az elkövetéstől számított három napon belül megszüntették.

A büntetőeljárás 2023. március 14-én folytatódik, akkor a bíróság egy tanút fog kihallgatni, továbbá a bizonyítás kiegészítése, perbeszédek, valamint ítélethirdetés várható – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében.