Debrecen, tömegközlekedés, villamos

DKV-járatokon is megjelenő boldogság-mondásokkal hangolnák át a debreceniek lelkét

Helyi hírek

Adventi kalendáriummal segíti a karácsonyra való lelki ráhangolódást Debrecen városa és a Tiszántúli Református Egyházkerület – derült ki a debreceni önkormányzat közösségi bejegyzéséből pénteken.

A valóságban arról van szó, hogy vasárnaptól december 23-áig 27 boldogság-mondással készülnek a karácsonyi időszakra.

Aki nem tudná kivárni, hogy milyen elmélkedésekkel találkozhat majd a közlekedési járatokon és a debreceni hirdetőtáblákon / totemeken, az látogasson el a  Tiszántúli Református Egyházkerület honlapjára, ahol vasárnaptól megtalálja majd a békességet hozó üzeneteket.

Az adventi kalendáriumot november 25-én sajtótájékoztatón mutatta be Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Dr. Puskás István alpolgármester a Karakter Kávézóban – írja a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapján.

November 27-e és december 23-a között mindennap, összesen huszonhét igei elmélkedés szegődik mellénk útitársként az idei adventi időszakban. Az írások az egyházkerületben októberben felszentelt lelkipásztorok tollából születtek, míg a kalendárium táblái, illusztrációi a Felső-Tisza-vidéki középkori templomok mennyezetkazettáinak egy-egy részletét mutatják be.

Fotó: illusztráció.

Nyit a vásár, ünnepi fényt kap Debrecen – az első adventi hétvége programja

Változik a villamosok közlekedése az első adventi vasárnapon