Széles Diána és Florian Birta

A vallási turizmust is fejlesztené egymás között Debrecen és Nagyvárad

Helyi hírek

Évszázados múltra tekint vissza a Debrecen és Nagyvárad közötti kulturális kapcsolat, mely az elmúlt évtizedben még szorosabbá vált. Debrecen rendszeresen részt vesz a nagyváradi magyar kulturális és szellemi értékek megtartását célul tűző rendezvényeken, míg Nagyvárad aktív szereplője számos debreceni programnak, kulturális aktivitásnak. A két város egy újabb területen tervezi szorosabbra fűzni az együttműködést. A turisztikai lehetőségekről, a beutazó turizmus erősítéséről, és a szakmai partnerség építéséről tárgyalt ma Széles Diána, turizmusért is felelős alpolgármester Florin Birta polgármesterrel Nagyváradon.

Nagyvárad

Az egyeztetésen elhangzott, hogy a kulturális – és eseményturizmus mellett, a vallási turizmusban rejlő lehetőségekre is nagyobb hangsúlyt helyeznek a jövőben. A nagyváradi és debreceni zsidó hitközségek öröksége kapcsán tervezett termékek létrehozásával tovább színesítheti a két város a turisztikai kínálatát, bővítheti turizmusát, melyben jelentős szerepe van a Wizz Air által üzemeltetett Debrecen – Tel Aviv menetrend szerinti légijáratnak, s általa a két desztinációba érkező izraeli turistáknak.

Az együttműködés keretein belül a felek áttekintik, összefésülik a városok kulturális eseménynaptárait, kölcsönösen népszerűsítik egymás programjait, illetve a szolgáltatók bevonásával közös ajánlatok kidolgozását is tervezik a turisztikai szakemberekkel – közölte a debreceni önkormányzat.