Debrecen legszabadszájúbb arcai mondják el a magukét a Baltazár Dezső téren

Helyi hírek Kultúra

Augusztus 13-án újra „összecsapnak” Debrecen slammerei a MODEM-ben. A DebreSlam és a MODEM közös eseményén,  A 18:30-tól kezdődő eseményen jön a harcosok slamje.

A Slam Poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj, a Spoken Word versengő formájaként. Ez egy modern költészeti stílus, amely csakis szóban és leginkább élőben hatásos.

A szervezők 8 slammer jelentkezését várják július 27-től kezdve a slampoetrydebrecen@gmail.com e-mail címre. Az első nyolc jelentkező sorsolással párokra osztják és ők páronként vonulnak a színpadra. Itt külön-külön mondják el a szövegeiket, a két slam után pedig a közönség dönt, hogy ki jut tovább. A legjobb négy megint párba áll és onnan is a közönségnek jobban tetsző versenyző jut tovább a döntőbe. A fináléban ketten mérkőznek meg.

Az első körben, a nyolc versenyző egy teljesen új szöveggel kell színpadra álljon. A téma, amelyet a MODEM kiállítása ihletett: Alter ego. Ha több jelentkező van mint 8, akkor várólistával és egyben open mic-el is készülnek a szervezők. Nyereményekkel és jó hangulattal várják a versenyzőket, a szünet után pedig egy játékkal is készül a DebreSlam.

Aki szurkolna az augusztus  augusztus 13-án szombaton legyen a helyszínen és szavazzon, hogy kik jussanak tovább. Szurkolj Debrecen legszabadszájúbb arcainak egy kötetlen hangulatú esten – ajánlják a szervezők.

Aki az est hangulatáért felel: r.3.t.3.k.
Kapunyitás: 18:00
Kezdés: 18:30
Jegy: 1000 Ft.

Fotó: illusztráció / DebreSlam / Rena Photo

Alter Ego: Lakner László retrospektív kiállítását tekinthetjük meg a MODEM-ben

Újra beindul a slam poetry Debrecenben