Továbbra is négycsillagos a Hajdúnánási Gyógyfürdő

Helyi hírek

Megvédte négy csillagos minősítését a Hajdúnánási Gyógyfürdő. Az intézményt 2015-ben minősítették először, amelyet 2019-ben és most 2022-ben is sikeresen megvédett. Strandfürdő és gyógyfürdő kategóriákban az elérhető öt csillagból négy csillagot szerzett mindkét kategóriában a nánási fürdő – tette közzé a település önkormányzata.

Nem puszira osztják a csillagokat

Magyar Fürdőszövetség üzemeltetésében levő Fürdők Nemzeti Tanúsító Védjegye 2014 óta elérhető a hazai fürdők számára. A védjegy minősítés megkülönböztet, hiteles információkat nyújt a vendégek számára a fürdők közötti választás során.

A védjegy alapvető célja, hogy garanciát nyújtson a fürdőszolgáltatás-nyújtás minőségének a szakmai elvárásoknak megfelelő színvonalára.

Strandfürdő és gyógyfürdő kategóriákban az elérhető öt csillagból négy csillagot szerzett mindkét kategóriában a nánási fürdő. A gyógyfürdő minősítési kritériumrendszerben nagy hangsúlyt kapott a minősített gyógyvizünk, a szakképzett, hozzáértő személyzet, teljes körű fürdőgyógyászati kezelések elérése és a jól karbantartott gyógyászati eszközök adták.

A strand minősítésnél többek között fontos szempont volt a gyógymedencék és a forgatott vizes medencék száma, strand területi adottságai (tágas, ligetes környezet) – mondta el Bagi Zsolt ügyvezető. A minősítő szakbizottság elismerően nyilatkozott a fürdő terület és a forgatott vizes medencék víztisztaságáról is.

Korlátlanul tehetik ki a szelektíven gyűjtött hulladékot Hajdúnánáson

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.