Romániába is jutott a hajdú-bihari összetartozást jelképező Bocskai-szablyákból

Helyi hírek

A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat is meghívást kapott a július 16-17-én megrendezett Kalotaszegi Magyar Napok elnevezésű rendezvényre, Bánffyhunyadra. Tasi Sándor és Bulcsu László alelnökök képviselték a szervezetet július 17-én, amikor részt vettek egyebek mellett a felújított református templomban tartott istentiszteleten és a templom felszentelésén.

Ezután adták át a templom előtti téren a megyei önkormányzat által készíttetett Bocskai István fejedelem korabeli relikviát Kelemen Hunornak, Románia miniszterelnök-helyettesének, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének, valamint a Kolozs Megyei Tanács részére Vákár István alelnöknek. A középkori, acél díszveretes magyar szablya hiteles másolatát a megyéink között kialakult partnerségi kapcsolat jegyében adományozta a megyei önkormányzat.

Az átadást népviseleti mustra követte, ezt követően a Barcsay Kertben a kalotaszegi néptánccsoportok hagyományőrző műsorát is megtekintette a delegáció.

Fotó: HBMÖ