Két ideges pakisztánit állítottak meg Nyírábránynál

Helyi hírek

Két pakisztáni állampolgár jelentkezett belépésre  július 17-én reggel 6 óra körül a nyírábrányi közúti határátkelőhelyen . A feltűnően idegesen viselkedő, érvényes útlevéllel és németországi tartózkodási engedéllyel rendelkező két férfit a határrendészek feltartóztatták. Mint kiderült nem véletlenül voltak izgatottak.

A police.hu beszámolójaa szerint nem sokkal később a határrendészeti kirendeltség munkatársa Álmosdon fogott el egy külföldi férfit, aki sem személyazonosságát, sem magyarországi tartózkodása jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudta igazolni, ezért őt előállították. Mint később kiderült a 20 éves férfi, az előzőleg a határátkelőhelyen feltartóztatott férfiak egyikének testvére.

A gyanú szerint a 28 és 26 éves két pakisztáni állampolgár az Álmosdnál elfogott határsértőnek akart segítséget nyújtani abban, hogy Nyugat-Európába jusson, ezért velük szemben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés  gyanúja miatt eljárást indított. A férfiakat előállították és kezdeményezik letartóztatásukat.

EU-s pénzből újult meg a 48-as főút Debrecen és Nyírábrány közötti szakasza