Debrecenben készül majd az első teljesen elektromos BMW 3-as széria

Gazdaság Helyi hírek

Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója megerősítette, hogy egy teljesen elektromos 3-as sorozattal egészül majd egyik legfontosabb modelljük következő generációja. A Neue Klasse nevű elektromos platformra épített modellt a debreceni üzemben gyártják majd – árulta el a menedzser az autoevolution.com-nak – szúrt ki a hvg.hu.

Bár korábban az a hír terjedt, hogy a Neu Klasse platform hibrid járműveket is kiszolgál majd, Zipse leszögezte, az architektúrát csak teljesen elektromos autók gyártására fogják használni. A modellt valamikor 2025 körül kezdik majd gyártani.

Az új platformot túlnyomórészt a középkategóriás modellekhez használják majd, ezért a BMW az egyéb típusokhoz meghosszabbítja belső égésű motorjai élettartamát, tekintettel arra, hogy azokat nagyobb és nehezebb járműveken használják, mint például a legújabb 7-es sorozat.

BMW-gyárat körbejáró útba bekötött út épül Nagymacsnál

Az új modellel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy ellentétben a Kínában jelenleg is kapható BMW i3-mal, amely lényegében egy 3-as sorozat, amelynek hagyományos hajtásláncát villanymotorra és akkumulátorcsomagra cserélték, a Neue Klasse 3-as sorozat egy teljesen új dizájn, amely várhatóan nagyobb akkumulátorcsomagot tartalmaz, mint a 66,1 kWh-s egységű ű kínai i3-asé. A debreceni gyár fejlesztési igazgatója Jochen Lorenzen tavaly hvg.hu-nak arról beszélt, hogy évente 150 ezer autó gyártására tervezik az üzemet.

Erősen támaszkodnak majd a robotmunkaerőre

A hvg.hu cikkében arra is kitér, hogy évente 150 ezer autó gyártására tervezik az üzemet. Az egységet úgy építik, hogy az emberek, az alapanyagok, illetve a kész járművek lehetőleg elkerüljék egymást: a parkolók az összeszerelő csarnoktól délre lesznek, az alapanyagok az északi bejáraton érkeznek, míg a kész autók a telep délnyugati részén lévő vasúti terminálon keresztül hagyják el a gyárat. A debreceni gyárban igencsak jelentős szerep jut majd a robotoknak: a karosszéria csarnokban a munka kilencven százalékát végzik a gépmunkások, míg a festőrészlegben 50 százalék körüli ez az arány.