Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület március utolsó előtti szombatján ismét vendégségbe hívta mindazokat a debrecenieket, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán.
A Petőfi tér átépítése miatt új helyszínre, a Bocskai térre hirdettük meg a Morzsapartit. A magunk lehetőségei szerint igyekeztünk erről az érintetteket tájékoztatni, de azért kicsit féltünk, hány vendégünk lesz. A csatárlánc jól működhetett, mert már a kezdés előtt jó egy órával gyülekeztek az ételre várók. A Morzsaparti végére mintegy 175 adag ételt osztottunk ki, még repetát is tudtunk adni.
A menüben volt pörkölt tarhonyával, köszönet érte Icukának; az egyesület asszonyai pörköltet készítettek tésztával. Katikának köszönhetően volt finom sütemény; Kata pedig kókuszgolyót hozott, amiért nagyon hálásak vagyunk. Sok-sok kenyeret, péksüteményt osztottunk ki, köszönet érte a Diti Pékségnek és a Lipóti Pékségnek. Édességet Rebeka és Mónika hozott, volt is nagy sikere a gyermekek között. A menüsort alma zárta, hiszen egy kis tavaszi vitamin mindenkinek jól jön.
Valószínűleg a koronavírus-járvány hatásának is tudható be, hogy a vendégkör teljesen megváltozott. Látszik, hogy az elmúlt hónapok történései újabb emberek egzisztenciáját roppantotta meg. Soha ennyi kisnyugdíjas nem állt a sorban ételért, számuk egyre nő. A nyugdíjemelés számukra ugyan jól jött – kis pénz is pénz – de a magas infláció miatt az életük még nehezebb lesz. Eddig sem volt könnyű, de napjainkban a kicsinyke nyugdíjukból egyre nehezebb fenntartani magukat.
A debreceni Morzsaparti csapat legközelebb április 23-án hívja meg vendégségbe a cívisvárosban élő nehézsorsú embereket, a Bocskai térre. Egy héttel leszünk húsvét után, ezért a gyerkőcöknek tojáskeresőt is szervezünk. Kérünk minden jóérzésű honfitársunkat, támogassa, segítse munkánkat.
Kéréseink:
>> Várjuk debreceni éttermek, pékségek, jelentkezését, akik partnereink lehetnének abban, hogy még gyakrabban rendezhessünk Morzsapartit a városban;
>>Várjuk a Morzsapartira a felajánlásokat, ételt, TARTÓS ÉLELMISZERT, gyümölcsöt, burgonyát, süteményt korlátlan mennyiségben;
>> Önkéntes segítőket is jó szívvel fogadunk, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit a szegényekért;
>> Pénzbeli adományokra is számítunk. Az egyesület számlaszáma:
Egy Morzsányi Szeretet Egyesület; Erste Bank; Számlaszám: 11600006-00000000-93568971
Email cím: morzsapartydebrecen@gmail.com.
– Lipcsei Andrea, az egyesület vezetője –