Uniós forrásból újul meg a Petőfi tér, így fog kinézni jövő őszre – látványtervek

Helyi hírek

Átadta a munkaterületet az önkormányzat, már zajlik is a „város kapujának” átalakítása a Zöld Város Program részeként. A részletekről Papp László polgármester, valamint Pósán László országgyűlési- és Hetei József önkormányzati képviselő számolt be a helyszínen 2021. december 8-án.

Az önkormányzat közleményében emlékeztet: a Petőfi tér 17 ezer négyzetméteren, azaz teljes egészében megújul. Újdonságként a terület központjában egy több mint 400 négyzetméteres tó kap helyet, melybe 800 darab vízinövényt telepítenek. A tó mellett kap majd helyet egy 325 négyzetméteres faburkolatú terasz, amelyhez kapcsolódóan egy pavilon épülhet.

„Ez a pavilon egy külön beruházásban valósul meg, de szándékaink szerint mire elkészül a park rekonstrukciója, ezt az épületet is be tudjuk fejezni. Ennek elsődleges célja, hogy a téren folyamatosan legyen élet valamilyen kávézó vagy grillterasz révén”

– fejtette ki Papp László.

Ugyancsak új elemként kerül a térre egy 750 négyzetméteres gumi burkolatú, körülkerített játszótér 12 db játszóeszközzel és mászódombbal, illetve egy különleges várostörténeti tanösvény is.

„A második világháború előtt egészen másképpen nézett ki ez a része a városnak. Gyönyörű történelmi épületek, a zsinagóga, a törvényszék épületei álltak itt. Ezeket acélba gravírozott grafikákon mutatjuk be, így állítunk emléket a város akkori építészeti értékeinek”

– tette hozzá a városvezető.

Látványtervek:

A Petőfi téri beruházás része általános zöldfelület-rekonstrukció is: 85 darab új fát, 3 ezer négyzetméter cserjét és évelő növényt ültetnek el, emellett több mint 6 ezer négyzetméternyi fűfelületet frissítenek fel a parkban. A növényzet hosszútávú fenntartása érdekében ezekhez automata öntözőrendszer is kapcsolódik. Ezeken felül utcabútorok: padok, ülőkék, asztalok, kukák, kerékpártámaszok lesznek kihelyezve. A tér közbiztonsága is jelentősen javul azáltal, hogy 14 köztéri kamerából álló térfigyelő-hálózatot, valamint közvilágítási rendszert építtet ki az önkormányzat.

„A város vonzerejéhez nagymértékben hozzátartozik, hogy élhető legyen, érezzék jól magukat ott az emberek. Minden ehhez hasonló fejlesztés egy újabb építőkocka abban a kirakósban, amely arról szól, hogy hogyan lehet Debrecen még szebb, még jobb”

– fogalmazott Pósán László országgyűlési képviselő.

Hetei József, a városrész önkormányzati képviselője elmondta: az itt élők életminőségének javítása mellett a Petőfi tér átalakulása azért is jelentős lépés, mert a város egyik kapujaként az ide érkezők itt szerzik első benyomásaikat Debrecenről.

„Egy 21. századi környezet jön itt létre, de a várostörténeti tanösvény révén biztosítjuk azt, hogy a múltról se feledkezzünk meg”

– tette hozzá Hetei József.

A Petőfi tér átalakítása 900 millió forint uniós forrásból valósul meg. A munkát 10 hónap alatt kell elvégeznie a kivitelezőnek, így a tervek szerint jövő ősszel már a megújult park várja az ide látogatókat.