sziréna, baleset, rendőrség

Figyelmetlenül hajtott ki az udvarról a hajdúszoboszlói férfi, gázolás lett belőle

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki teherautóval nekiütközött a járdán kerékpározó gyermeknek.

2020. szeptember 3-án reggel 7 óra körüli időben a vádlott egy hajdúszoboszlói ingatlanról tehergépkocsival szándékozott kimenni a közútra, az ingatlan elektromos kapuját körülbelül 30 méter távolságról távirányítással kinyitotta, majd folyamatosan haladt az úttest irányába. Annak ellenére, hogy az ingatlan kerítése teljesen zárt, akadályozza a kilátást, a vádlott a kapubejáróban nem állt meg, hanem azon alacsony sebességgel kigurult.

Ezen magatartása folytán nem biztosított elsőbbséget a járdán, a kerékpárján fennülve, szabálytalanul közlekedő, balról érkező kiskorú sértettnek, ezért a járművel nekiütközött. A baleset következtében a 6 éves gyermek elesett és nyolc napon túl gyógyuló lábsérülést szenvedett.

A vádlott KRESZ szabályszegő magatartásának következtében jött létre a baleset és keletkezett a sértett sérülése, azonban abban közrehatott a kiskorú szabálytalan haladása.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a járási ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki.