Migránspánik tört ki Hajdúnánáson néhány külföldi vendégmunkás miatt

Helyi hírek

Szemmel láthatóan külföldi személyeket fedeztek fel a helyiek Hajdúnánás utcáin, és mivel az M1 és társai folyton ezzel riogatnak, ki is tört a városban a “migránspánik”.

Az önkormányzat kénytelen volt egy közleményt is kiadni, amelyben azt írják, a hír alaptalan, nem “migránsok” érkeztek Hajdúnánásra, hanem vendégmunkások. A közlés szerint

egy szálláshelyet üzemeltető helyi vállalkozónál 30 külföldi munkás szállt meg, akik előreláthatólag január végéig tartózkodnak majd a városban.

Azt is közölték, hogy mindez megfelel az előírásoknak. Majd furcsa mondattal zárul a közlemény:

Arra, hogy egy megfelelő engedélyekkel rendelkező szálláshely milyen külföldieket fogad be, az önkormányzatnak nincs ráhatása.

Azt nem fejtették ki, hogy az önkormányzat, vagy a lakosság álláspontja szerint jelenleg ki minősül jó külföldinek, és ki nem annyira.

„Tiszaújvárosból megkerestek, hogy be tudnánk-e segíteni, ugyanis a MOL-beruházáshoz érkeznek indiai dolgozók, akiket – amíg a papírjaikat intézik –, szállást és étkezést kellene biztosítani”

– nyilatkozta az ATV-nek a hely üzemeltetője, Pál-Kovács Dezső.

Ellenzéki politikusok szerint az utóbbi évek hangulata alapján nem csoda, hogy az emberek megijedtek a városban. „Az emberek meglátnak 3-4 olyan embert, aki nem úgy öltözik, nem úgy beszélnek, mint a hajdúnánásiak, akkor már elkezdődik a migránsozás” – nehezményezte Oláh Miklós, az MSZP önkormányzati képviselője.