Kósa Lajos elárulta, hogy mit hozott neki a Jézuska

Helyi hírek

Már ki is próbálta a belvárosban.

Korcsolyát kapott karácsonyra Kósa Lajos, aki egyébként a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke is, sok más tisztsége mellett.

A fideszes politikus már ki is próbálta az új korikat a Nagytemplom előtt felálított jégpályán, és azt is elmondta, mennyire várja már “az év legfontosabb sporteseményét”, a pekingi téli olimpiát.

Ez lesz az első téli ötkarikás rendezvény, ahol egy magyar csapat címvédőként indul. Emlékezhetünk, négy éve a Liu-fivérek vezetésével aranyérmet szereztek férfi gyorskorcsolyázóink Phjongcshangban.

Apró debreceni szála is van a csapatnak: Ádó (Liu Shaoang) a Debreceni Egyetem hallgatója.