Debreceni Klinika

Több mint kétmilliárdos beruházás – friss gépparkkal bővül a debreceni onkológiai ellátórendszer

Egyetem Helyi hírek

Korszerű gépparkkal bővül a debreceni onkológiai ellátórendszer – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

A közlményben emlékeztettek, az Emmi az Országos Onkológiai Intézet szakmai közreműködésével 2018-ban dolgozta ki a Magyar Nemzeti Rákellenes Programot.

Ennek köszönhetően – Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének irányításával – áttörő klinikai eredmények érhetőek el az onkológiai betegellátás területén, továbbá a gyógykezelésre szoruló betegek lakóhelyükhöz közeli, megyei centrumokban kaphatják meg a legkorszerűbb daganatdiagnosztikai és daganatterápiás kezeléseket – fűzték hozzá.

Kiemelték: a kormány támogatásával ezúttal

a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DE KK) több mint kétmilliárd forint értékű beruházást valósíthat meg, amely hosszú távon biztosítja a magas szintű betegellátás technikai keretrendszerét, és a klinika ellátási hátterét.

Felhívták a figyelmet, hogy a DE KK ellátási területéhez közel kétmillió lakos tartozik. A jelenlegi fejlesztéssel magas szintű, képi vezérelt sugárterápiára (IGRT), stereotaxiás besugárzások végzésre alkalmas géppark jöhet létre a DE KK-ba.

Hozzátették, a modern technológiát képviselő háttér lehetővé teszi a legújabb külső besugárzási technikák alkalmazását a daganatos betegek kezelésénél, garantálja a magas szintű betegellátást, a képvezérelt nagy pontosságú kezeléseket, és a robbanásszerűen bővülő intra- és extracranialis sugársebészeti, sugárkezelési beavatkozásokat.

“A klinika gyógyító és kutatási eredményei eddig is kiválóak voltak, a megújuló gépparkkal pedig még eredményesebbek lehetnek” – áll a közleményben.

(MTI)

Kásler Debrecenbe jött szalagot vagdosni