Áramkimaradások borzolják a sárándiak kedélyeit

Helyi hírek

Gyakori áramkimaradások miatt nyújtanak be panaszokat a lakosok Sáránd önkormányzatának. A testület a mostanában megszaporodott problémák miatt megkereste az E.On-t és kérték a pillanatnyi áramszünetek okainak a kivizsgálását, illetve áramszolgáltatásban jelentkező gondok megoldását.

A településen idén korábban is volt már gond az áramszolgáltatásssal. Az önkormányzat beszámolója szerint július 27-én is megkeresték az E.On áramhálózati üzem igazgatóját, aki a problémával kapcsolatosan a következő tájékoztatást adta:

“Sáránd települést ellátó középfeszültségű légvezetékes hálózatunkon 2021 – ben 2 db kieséssel járó üzemzavar jelentkezett, ezeknek oka a rendkívüli időjárás okozta fa rádőlés, illetve a viharos szél miatti vezetékszakadás volt. Az elhárítás mindkét esetben az Elosztói Üzletszabályzatunkban rögzített maximális elhárítási időn belül, az elvárhatóságnak megfelelően történt meg.
2021 – ben összesen 7 db pillanatnyi feszültség-kimaradást eredményező védelmi működés történt, amiből 3 db az üzemezavarokat megelőzően történt.
A védelmi működések automatikusan végrehajtott ki- és visszakapcsolások, melyek rövid ideig tartó feszültség-kimaradásokat eredményeznek ügyfeleinknél. Rendeltetésük az esetlegesen nagyobb károkat és hosszabb ideig tartó áramszüneteket eredményező üzemzavarok megelőzése. Az automatikus vagy akár kézzel végrehajtott kapcsolások során felléphetnek kapcsolási túlfeszültségek, melyeket a fogyasztói készülékeknek el kell tudniuk viselni. Amennyiben arra érzékeny berendezéssel rendelkeznek, azok védelméről ügyfeleinknek kell gondoskodniuk.
A kapcsolási túlfeszültség elleni védekezés szükségességéről az alábbi weboldalunkon tájékozódhat:
A légvezetékes hálózatok működését – jellegüknél fogva – a külső tényezők (pl. időjárási körülmények, madarak, környező növényzet, rongálások stb.) fokozottabban befolyásolják, mint a földkábeles hálózatokét.
Elosztóhálózataink üzemeltetésének normál velejárói az üzemzavarok, védelmi működések és feszültségletörések, azokat nem lehet teljes mértékben megszüntetni. Társaságunk természetesen mindent megtesz előfordulásuk gyakoriságának minimalizálása érdekében (pl. az előforduló hibák elemzésével, karbantartásokkal, hálózataink biztonsági övezetének tisztántartásával).
Ügyfeleinkkel kötött szerződésben folyamatos, de nem szünetmentes szolgáltatásra vállalunk kötelezettséget. A védelmi működések, üzemzavarok és azok következményei az áramszolgáltatás sajnálatos, de természetes velejárói, amivel a Fogyasztóinknak számolniuk kell.
Az esetleges kártérítési igények elbírálása során a szolgáltató felelősségének megállapításakor meghatározó az, hogy volt-e hibás szolgáltatás. A fentebb említett esetekben ismereteink szerint nem történt hibás szolgáltatás, mely Társaságunk kártérítési felelősségét megalapozná.”