Ötmillió forintból fejlesztettek speciális tantermet a Balásházyban – 30 táblagép segíti az oktatást

Egyetem Helyi hírek Sport

Sporttudományi orientációs szaktantermet avattak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikumában csütörtökön. Elsősorban az igazolt labdarúgók elméleti felkészítését szeretnék magasabb szintre emelni. Ezt harminc darab táblagép is segíti majd – írja a Debreceni Egyetem közleményében.

 A speciális oktatási célokra kialakított helyiségben a testneveléshez kapcsolódó elméleti ismereteket sajátíthatják el a diákok.

A mintegy hatvan négyzetméteres szaktantermet tematikusan a sportra specializálódott gimnáziumi és technikumi osztályok képzésének kiszolgálására alakították ki. A tanterem csütörtöki átadásán Tarsoly Andor, a DE Balásházy János Gyakorló igazgatóhelyettese kiemelte: amellett, hogy az oktatást segíti a helyiség, a magyar labdarúgás sikereire is emlékezteti a fiatalokat.

A több mint öt millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a tantermet harminc darab új, az IKT-eszközök napi használatát, az informatikai kompetenciák fejlesztését szolgáló táblagéppel szerelik fel.

– Több mint tíz éve zajlik az iskolánkban az igazolt sportolók, elsősorban labdarúgók oktatása, ezzel a teremmel elsősorban az ő elméleti felkészítésüket szeretnénk magasabb szintre emelni.

A szaktanteremben multimédiás segédanyagokat is használhatnak a pedagógusok, akik olyan elméleti tárgyakat oktatnak majd, amelyekhez nélkülözhetetlen a 21. század oktatási elvárásainak megfelelő helyiség. Az a célunk, hogy a gyerekeket az egyetem sporttal kapcsolatos képzései felé tereljük – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikumában, Gimnáziumában és Kollégiumában minden évfolyamon másfél osztálynyi diák folytat olyan tanulmányokat, melyek kapcsolódnak a testneveléshez, a sporthoz. A terem a szakmai érettségire való felkészülésben is segíti majd a tanulókat.

A szaktanterem avatásán részt vettek az iskola diákjai közül többen olyanok, akik a DEAC, illetve a DVSC Labdarúgó Akadémia igazolt labdarúgói.

Csak egy pontot tartott itthon a Loki a Paks ellen