Három súlyosan beteg fiatal kapott nagyobb összegű segítséget Debrecenben

Helyi hírek

Három súlyosan beteg gyermeket, illetve fiatalt tud nagyobb összeggel segíteni a Debreceni Karitatív Testület a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. jóvoltából a Zamat Fesztiválon rendezett nemzetközi gasztronómiai esemény bevételéből.  

A támogatás 2021. november 24-i átadóján Miklósvölgyi Péter, a Debreceni Campus Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője elmondta: fontosnak tartják, hogy rendezvényeik ne csak az oda látogatók számára jelentsenek élményt, s ne csak a cég számára legyenek eredményesek, hanem e rendezvények nyomán segíteni is tudjanak másoknak. A kft. által szervezett idei jubileumi – tizedik – Zamat Fesztiválon első alkalommal rendezték meg a Taste the World – Egy falat világ elnevezésű kísérő rendezvényt. Ennek keretében a Debreceni Egyetemen tanuló külföldi diákok jóvoltából húsz nemzet hatvanféle ételét kóstolhatták meg a látogatók adagonként 500 forintos árú jegy ellenében. Ezekből az összegekből állt össze az az összesen 2.400.000 forint, amit a szervezők jótékony célra, három család számára ajánlották fel.

Sayed-Ahmad Mohamed, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának alelnöke, a Taste the World szervezője örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy ezt a kísérőrendezvényt a Zamat Fesztivál keretében megszervezhették. A Campus Kft.-vel együtt ennek bevételét az első pillanattól kezdve jótékony célra szánták, mellyel példát is szeretnének mutatni az egyetemen tanuló külföldi és magyar hallgatóknak. Amint azt Sayed-Ahmad Mohamed jelezte, az együttműködést a jövőben e gondolat jegyében folytatják a Campus Kft.-vel.     

Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke hangsúlyozta: a közösségnek ott kell állnia azok mögött, akik nehéz élethelyzetbe kerültek. Mint kétgyermekes édesanya, jómaga is tudja azt, hogy egy szülő a gyermekeiért mindent hajlandó megtenni. A Campus Kft. jóvoltából a Debreceni Karitatív Testület most olyan családok támogatásában működhet közre, amely családok olyan élethelyzetbe kerültek, melyet nem lehet egyedül megoldani. A testület ebben az esetben és hasonló esetekben abban tud segíteni, hogy a felajánlott adományok a lehető legjobb helyre kerüljenek. Most a felajánlóval együtt úgy döntöttek, hogy a közelgő advent jegyében három olyan család kapja a támogatást, melyek beteg gyermeket nevelnek, s az ezzel járó plusz költségeket nem tudják egyedül viselni. Ez a típusú segítségnyújtás illeszkedik Debrecen Gondoskodó város eszmeiségébe, s azt jelzi: a támogatás nem csak a szociálisan hátrányos helyzetben lévőkre terjed ki, hanem a város segítséget nyújt a remélhetőleg csak átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak is.

Rózsahegyiné Juhász Éva, a Debreceni Karitatív Testület elnöke arról ejtett szót, hogy a testületet szerencsére nem csak olyanok keresik, akik segítségre szorulnak, hanem azok is, akik segíteni szeretnének. Ilyen összefogással pedig sokkal könnyebb a testület küldetését, a karitatív tevékenységet gyakorolni.