Debreceni támogatással rendezték meg a romániai Bihardiószegen a Bakator Bor- és Gasztroteraszt

Gasztro Helyi hírek

Debrecen városa támogatásának köszönhetően, illetve a helyi önkormányzat és a Főnix Rendezvényszervező közreműködésében évről-évre egyre több borbarátot sikerült megszólítania a Bakator Bor-és Gasztrofesztiválnak, amelynek rendszeresen az Érmelléki borvidék központja, Bihardiószeg ad otthont.

A Bakator Bor- és Gasztroterasz helyszíne idén, szeptember 25-én a Padalja pincesor volt. (Bihardiószeg, Románia)

A rendezvény nyitányaként Bakator borok sajtónyilvános kóstolóját tartották meg a Várdai József Pincéjében. A borkóstolót Kovács Pál, Debreceni Borozó felelős kiadója és Pálfi Noémi borszakértő, a Nagyváradi Borbarátnők Egyesületének elnöke tartotta. Dr. Szabó József legújabb, Bihardiószegről és a Bakatorról szóló tanulmányát ismertetette.

Ezt követően, a helyi borászok számára egy szimbolikus helyszínen, a bihardiószegi Nagyhegyen a Szent Orbán-emléktáblánál rendezték meg az idei program megnyitóját. Az ünnepségen többek között köszöntőt mondott Mados Attila, Bihardiószeg polgármestere és Puskás István, Debrecen alpolgármestere. Várdai József, a Zichy Gazdakör elnöke a 20. Bihardiószegi Borversenyen díjazott borászainak adott át elismerő okleveleket.

A Bakator Bor- és Gasztroteraszon 10 pincészet kínálta egész nap a borait. A helyi és a nagyváradi borbarátok mellett szép számmal érkeztek érdeklődők Debrecenből is, akiknek utaztatását Debrecen Városa külön buszjáratokkal is segítette.

Fotó: Miskolczi János

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.