Kormányzati támogatásból lesz Civaquás virágkocsi a karneválon

Helyi hírek

A Debrecen 2030 program keretében a városvezetés új környezetpolitikát hirdetett meg, amelynek célja, hogy Debrecen a következő években fenntartható, „zöld” módon fejlődjön.

Ebben az évben egy nagyon komoly nóvummal, újdonsággal is készültünk. Mindig többet, mindig jobbat, mindig szebbet ez az alapelv érvényesül a Virágkarnevál kapcsán hosszú évek óta. Egy jó pár évvel ezelőtt megfogalmazódott gondolat ültetődött át a gyakorlatba. Azt szerettük volna, ha a virágkocsik egyre környezettudatosabb módon épülnének be a virágkarneváli programokba. Igazán magyar innovációként két magyar vállalat, a Zolend Kft., mint magyarországi kisvállalat és az ITK cégcsoporthoz tartozó ITE Kft., mint középvállalat összefogásában valósult meg az első debreceni, városi tulajdonú elektromos virágkocsi

– mondta el Papp László polgármester a hétfői sajtótájékoztatón.

Papp László hozzátette: maga a kocsi a Civaqua jegyében készül. A város legnagyobb környezetvédelmi programja a magyar kormány támogatásával valósulhat meg.

A közbeszerzési eljárás jelen fázisában nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az ősz folyamán a Civaqua program első üteme megvalósítás fázisába lép.

A virágkocsi az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg. 

A virágkarnevál egy fontos, emblematikus jelképe Debrecennek. Szerettük volna, ha itt is megjelenik a fenntarthatóság, a zöld fejlesztés. A kiindulási alapunk az volt, hogy legyen fenntartható ez a közlekedési eszköz, megújuló energiával működjön. A mérnökökkel való közös gondolkodás során azt is figyelembe vettük, hogy évente néhány napot fogjuk használni a virágkarneválon ezt az eszközt és milyen jó lenne, ha máskor is tudnánk hasznosítani. Ebből jött az ötlet, hogy egy olyan hajtásrendszere legyen a járműnek, amit az év többi napján városüzemeltetési célokra is tudunk használni, akár a virágpiacon, akár a városi virágok gondozására – hangsúlyozta Balázs Ákos alpolgármester.

Az egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz mellett megjelenik majd egy sup is felhívva arra a figyelmet, hogy – „A mi Civaquánk” című ötletpályázatra beérkezett kéréseknek eleget téve – a későbbiekben ennek a sportnak is hódolhatnak majd valamelyik Civaqua program által vízhez jutó tavon. 

 

Tenk Gábor az ITK cégcsoporthoz tartozó ITE Kft. ügyvezetője elmondta: bíznak abban, hogy az ITK cégcsoport által gyártott jármű kiállja majd a próbát és egész évben segítségére lehet a városnak. 

A Civaqua projekt Debrecen számára egy stratégiai fontosságú dolog és már azzal, hogy ezt képviseljük a 20-ai ünnepen egy nagyot lépünk előre – emelte ki Zsigmond Endre, a Zolend Kft. ügyvezetője. A város célja, hogy fokozatosan lecserélje a dízel üzemű virágkocsikat zéró emissziós, környezettudatos járművekre – olvasható a közleményben.