Tóth József Polgár polgármester

Polgári ellenállás – a városvezetőnek eszében sincs kitenni a városházán a Nemzeti hitvallást

Helyi hírek

Polgár település polgármestere, Tóth József a város közösségi oldalán közleményben jelentette be, hogy: ” Nem vetetem le a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot! Nem tehetem. Azért nem, mert fel sem rakattam. Tíz éve van ez így, és amíg hatásom lesz rá, így is marad Polgáron a Városháza.

A közlemény második részében megvilágítja cselekedete hátterét is:

– Megjelent ugyanis a Magyar Közlönyben, hogy augusztus 5-től a közintézmények vezetőinek gondoskodniuk kell a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatok levételéről, majd annak helyére a Nemzeti hitvallás kihelyezéséről. A fidesz “gránitszilárdságú” alaptörvénye helyett, én örömmel tenném ki – egy valós társadalmi vitát követően – a konszenzussal elfogadott Magyar Alkotmányt.

Polgár egy szabad város, majd szóljon az, akinek ez nem tetszik!

Tóth József polgármester


Egy augusztus 4-ei kormányhatározat rendelte el, hogy  Magyarország Alaptörvényének 10 éves évfordulója alkalmából távolítsák el a közintézményekből a Nemzeti Együttműködés nyilatkozatát. Helyette a Nemzeti hitvallás kerüljön ki jól látható helyre.

A városvezetőnek nem ez az első ilyen jellegű akciója. Korábban a virágbolt zárások idején engedélyezte, hogy Polgáron a kormány álláspontjával ellentétben nyitva legyenek a virágüzletek.

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

Szégyenteljes hiba csúszott a Nemzeti hitvallás első mondatába a kormány honlapján

Bezártak a boltok? Debrecenben megoldják!