Beszorult papucsa miatt döntött ki fénysorompót egy sofőr Derecskénél

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki autójával kidöntötte egy vasúti átjáró fénysorompóját.

A vádlott 2021. május 8-án kora délután személygépkocsijával közlekedett Derecske felől Konyár irányába, a járműben tartózkodott felesége és két gyermeke. Valamennyien használták a biztonsági övet, a kisebb gyermek gyerekbiztonsági rendszerben utazott.

A vádlott haladása során egy vasúti kereszteződéshez érkezett, amelyhez balra, majd jobbra ívelő útkanyarulat vezetett. A férfi azonban az autó sebességét az út vonalvezetésének megfelelően nem tudta mérsékelni, azaz nem tudott lassítani a járművel, ugyanis papucsa beszorult a pedálok közé. Emiatt a vádlott az autóval lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és a jármű elejével nekiütközött a vasúti átjárót biztosító fényjelző berendezésnek, ami talpazatával együtt kiborult a helyéről. A vádlott autója az ütközés miatt a tetejére borulva állt meg. A baleset során nem történt személyi sérülés, a vádlott azonban magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság által végzett nyomozás során a férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság az ügyiratok alapján hozzon büntetővégzést és a vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki, a vasúti társaság által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését pedig utasítsa egyéb törvényes útra.