A kínai mellett orosz vakcinát is gyárthatnak majd Debrecenben, a Nemzeti Oltóanyaggyárban

Helyi hírek Ország

Tárgyalások kezdődtek a stratégiai együttműködésről a magyar nemzeti oltóanyagközpont és az orosz vakcinagyártásért felelős Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek, miután a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából csütörtökön találkozott Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel.

Mint mondta, elvi megállapodás született arról, hogy az orosz fél technológiailag lehetővé teszi a Szputnyik V vagy a többi orosz oltóanyag gyártását, ha sikerül lezárni a stratégiai együttműködésről szóló tárgyalásokat, amelyek után a technológiai kérdések következnek.

“A lényeg az, hogy mind orosz, mind magyar oldalról nyitottság és készség van arra, hogy a nemzeti oltóanyaggyárunk orosz licenc alapján is gyárthasson majd oltóanyagot”

– mondta Szijjártó Péter.

Mint korábban beszámoltunk róla, a kínai vakcina gyártását már lezsírozták, nyugati oltóanyag gyártásáról egyelőre nem érkezett hír.

Örömhír! A Debrecenben épülő “Nemzeti Oltóanyaggyár” a kínai vakcina előállítására is alkalmas lesz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük