Defibrillátorral mentettek életet egy debreceni sportpályán

Helyi hírek

Sportolás közben lett rosszul egy középkorú férfi, akihez tegnap délután riasztották a mentőket Debrecenben – számolt be az Országos Mentőszolgálat. A hívást Répási László mentésirányító (a képen) fogadta, aki azonnal tudta, hogy nagy baj van és a protokollnak megfelelően megkezdte a telefonos segítségnyújtást.

A higgadt és szakszerű utasításokat követve a férfi ismerőse és a sporttelep egyik dolgozója elkezdte az újraélesztést, sőt a helyszínen lévő félautomata defibrillátort is sikerrel használták. Az első sokk leadása után a szívműködés, a vérkeringés újraindult, a férfi az eszméletét is visszanyerte.

Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Az időközben helyszínre érkező mentőegységeink átvették és folytatták a férfi állapotának stabilizálását, akit végül jó paraméterekkel szállítottak kórházba.

Ez az eset is felhívja a figyelmet az újraélesztés azonnali megkezdésének és a defibrillátor készülékek forgalmas helyekre, köztük sportlétesítményekbe való kihelyezésének fontosságára

– írta közösségi oldalán a mentőszolgálat.