Nem értettek egyet a férfiak Hajdúböszörményben – előkerült a vasvilla

Helyi hírek

Egy hajdúböszörményi családi ház udvarán ugrott egymásnak a két férfi még 2020 októberében. A rendőrség beszámolója szerint az udvaron kerültek szóváltásba, de ész érvekkel nem tudták meggyőzni egymást. Ekkor került elő a vasvilla.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2020. október 25-én délután, egy családi ház udvarán szóváltásba került a sértettel.

A vita egészen odáig fajult, hogy a férfi egy villa nyelével kétszer is fejen ütötte a haragosát. A bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek és elfogták a feltételezett elkövetőt. A nyomozók a 43 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.