Egykori igazgatóját gyászolja a debreceni középiskola

Helyi hírek

Elhunyt Zilahi János, a Péchy Mihály Építőipari Technikum egykori igazgatója – közölte honlapján az intézmény.

Nagyné Pálinkás Anikó igazgató megemlékezésében azt írja,  nem volt és talán nem is lesz senki, akinek az élete ennyire szorosan összefonódott az iskolával. Itt volt középiskolás diák 1957-ig, majd a Műegyetem elvégzése után 1963-ban ide tért vissza, mint mérnök-tanár.1966-tól igazgatóhelyettes, majd 1969.október 2-től 1997. június 30-ig az intézmény igazgatója lett.

Következetes, munkájában igényes vezető volt, aki felkészült tanárokból álló testületet gyűjtött
maga köré. Irányítása alatt az intézmény a város egyik legjobb szakközépiskolája lett, amely
országos szintű szakmai megmérettetéseken is megállta a helyét. Munkatársaival együtt – részt
vett a szakképzési reformokban és az új szakmai profilok tantervének összeállításában

– olvasható a nekrológban.