Ebolát kívánt Orbánnak a balmazújvárosi képviselő – így magyarázza kirohanását

Helyi hírek

Vasárnap osztotta meg Orbán Viktor, hogy őt is beoltották, ahogy azt korábban ígérte, a kínai vakcinával. A fotók hitelességét Gyurcsány Ferenc vitatta talán a legvehemensebben, de kifejezetten indulatos komment érkezett Hüse János balmazújvárosi önkormányzati képviselőtől is, aki azt írta az egyik fotó alá, hogy:

Remélem, ebolával.

A durvaságot a civilben mentősként dolgozó képviselő törölte, de addigra már szárnyra kelt a híre. Facebook-oldalán az alábbi közleményt jelentette meg:

Két szó
Ennyi került ki az elmúlt napokban a saját privát facebook oldalamról.
Az elmúlt időszakban az egészségügyben igen sok feszültség keletkezett. Sajnos a helyzeten, véleményem szerint, a pandémia közepén megvalósított egészségügy átalakítása is sokat rontott. Ezt a feszültségnövekedést és a vele járó bizonytalanságot tapasztaltam szinte minden téren. Mentősként többször láttam, hogy a betegek rettegnek a kórházba. Eközben frontvonalban dolgozók megbecsülése enyhén fogalmazva sem méltányos, míg a honatyák tisztelet díjai pedig növekednek. Szörnyű látni azt, hogy a lakosság hónapok óta csak vegetál, vállalkozások, emberi életek, családok mennek tönkre. Az ígért segítség pedig nem jut el az igazán rászorulókhoz.
Ez a tehetetlen düh és elkeseredettség eredményezte ezt a meggondolatlan kommentet. Azt a bizonyos két szót. Amit nem mint mentős, nem mint önkormányzati képviselő hanem mint egyszerű dühös és elkeseredett ember tettem. Amikor lehiggadtam és átgondoltam mit is írtam, felülvizsgáltam az írásomat és töröltem.
Az a véleményem, hogy mindenki hibázhat és inkább százszor hibázzak a Facebook-on mint egyszer a munkám során. 20 éve mentőzöm ezen idő alatt rengeteg örömöt és sajnos rengeteg bánatot és tragédiát is megtapasztaltam, de a munkám során soha semmilyen körülmények között nem tettem különbséget politikai, vallási, etnikai vagy szexuális beállítottság miatt. Mindig csak a beteggel és annak állapotával törődtem. Ez a jövőben sem lesz másképp.
A történtekért vállalom a felelőséget. Továbbra is szolgálom a lakosságot mentősként és képviselőként egyaránt!

– magyarázta tettét Hüse János.

Tiba István, korábbi polgármester, a körzet országgyűlési képviselője videóüzenetben kérte Hegedűs Péter polgármestert, hogy a frakciójában ülő képviselőt szólítsa fel lemondásra.