Kósa: Most megvertük a másik fővárost, mert Debrecenben lesz a vakcinagyár

Helyi hírek

Debreciner szemlézte Kósa Lajos a debreceni városi televíziónak adott hosszabb interjúját. Debrecen korábbi polgármesterét a napokban bejelentett, a városban létrehozandó vakcinagyár miatt hívták be az önkormányzati tévébe, azonban számos egyéb témát is érintett a szűk félórás beszélgetés ideje alatt.

A beszélgetés 3. percében Kósa a Magyarországon kötelező gyermekkori oltásokról a következőket állítja:

Eleddig ezeket importáltuk, döntően az oroszoktól. Tehát a magyar népesség döntő többsége orosz vakcinával van beoltva

A Debreciner hozzáteszi: a politikus állításaival szemben az 1990-es évekig létezett vakcinagyártás (influenza ellen ma is gyártanak) Magyarországon, nem kizárólag importáltuk azokat.

Arra a kérdésre, hogy miért Debrecenben hozzák létre a vakcinagyárat, Kósa azt válaszolja:

Két helyszín jött szóba komolyan, a két főváros: Budapest, Debrecen. Most megvertük a másik fővárost, mert Debrecenben lesz.

A gondolatmenetet a 7. percben Kósa azzal folytatja, hogy

Debrecen az egyeteme miatt is alkalmasabb a vakcinagyár létrehozására, mint Budapest.

„Nincs egységes egyetemi háttér: Budapesten egy szakegyetem van, a Semmelweis, és nem egy univerzitás, mint Debrecenben.”

Kósa Lajos: Debrecenben lesz a nemzeti oltóanyaggyár

A képviselő azt is kifejtette, hogy a nyugat-európai és amerikai vakcinafejlesztők által használt technológiát még nem ismerjük annyira, mint a régi, a vírus legyengítésén alapuló módszereket. Kósa így fogalmaz „a géntechnológiával előállított gyógyszerek, oltóanyagokban nagy gyakorlat nincs, mert a géntechnológia is azért ipari méret… Korábban már volt, mert a DNS-t már a ’70-es években… de… sőt talán… várjál csak, mikor is… most nem jut ez eszembe, de a ’70-es évek környékén már felfedezték.”

Ami a DNS felfedezését illeti, azt jó száz évvel korábban, 1869-ben tette meg a svájci Friedrich Miescher – emlékeztet ezzel kapcsolatban a Debreciner.

A beszélgetésben felmerült, hogy a képviselő milyen biztatót tudna mondani a magyar vendéglátósok számára, akik közül sokan igencsak megsínylik a hosszú ideje tartó kötelező zárvatartást. A parlamenti képviselő erre így reagált:

Mondjak jó hírt a vendéglősöknek? A magyar emberek márciusban is nagyon éhesek lesznek, és szeretnének sört inni, meg elmenni a barátaikkal jó konyhájú vendéglőkbe, és ott jól érezni magukat. És ki is van éhezve a piac, tehát szerintem lesz egy erős felfutás.

A következő mondatában a politikus ezt annyival egészítette ki, hogy a járványhelyzet miatt egyelőre még kitartásra van szükség.

Most felrúgni a rendet, annak semmi értelme nincsen, csak árthatunk vele.