Boldog István és Fehér Petra

Debreceni cégvezető is gyanúsítottja a fideszes képviselő körüli korrupciós botránynak

Helyi hírek

Már 11 gyanúsítottja van Boldog István Jász-Nagykun-Szolnok megyei fideszes képviselő ügyének – számolt be a Magyar Hang.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat eljárást 11 személy – köztük 4 választott tisztségviselő – ellen, mert felmerült, hogy a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) egyes pályázataival összefüggésben bűncselekményeket követtek el. Az ügyet Hadházy Ákos független képviselő robbantotta ki 2019 végén, és Nagy Szilárd, volt fideszes kengyeli polgármester volt az, aki egy vádalku keretében elmondta a hatóságoknak,

hogyan voltak előre leosztva Boldog körzetében az EU-s pályázatok, sőt az is, hogy a közbeszerzéseken mely cégeket kell megbízni, és kinek, mennyit kell visszaosztani.

Az ügyészség azzal vádolja Boldog Istvánt, hogy jogellenesen befolyásolta uniós pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott.

Boldog István
Boldog István

A KNYF közlése alapján

szintén gyanúsított a debreceni Debköz Közbeszerzési Kft. egyik résztulajdonosa és ügyvezetője (K. F.) is. Ezzel a céggel dolgozott több önkormányzat a választókerületben. A gyanú szerint K. F. folytatta le az érintett beruházások közbeszerzéseit az előre megbeszéltek alapján. Rajta kívül K. P. meggyanúsításáról is tudni, de a gyanúsítottak között akad más vállalkozó is.

A Debköz Kft. helyi ügyeivel a Debreciner foglalkozott bővebben, cikkük szerint a cég legalább két alkalommal volt részese a debreceni intermodális központtal kapcsolatos közbeszerzéseknek. A hivatalos közbeszerzési adatokat áttekintve olyan cégeket is találhatunk a Debköz szerződött ügyfelei között, amelyek Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata többségi tulajdonában álló gazdasági társaságok – írja a lap.

Szóban forgó ügyben gyanúsított Boldog jobbkeze, Fehér Petra is, aki önkormányzati képviselői pozíciójáról pénteken lemondott, de mivel egy éve nem járt már be az ülésekre, egyébként is elveszítette volna tisztségét. Ugyancsak bukhatja a megyei közgyűlésbeli képviselőségét is.

Fehér Petra november közepén – tehát nem sokkal a testület megalakulása után – került előzetes letartóztatásba, ami februárig tartott, utána négy hónapra bűnügyi felügyelet alá került. Jelenleg sem ő, sem más gyanúsított nincs szabadságot érintő kényszerintézkedés alatt – közölte lap megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészségtől. Vagyis nyár óta lett volna lehetősége bejárni az ülésekre.

Felső kép: Boldog István és Fehér Petra – Facebook/Boldog István