Kész a Nyugati pályaudvar első torony sapkája

Helyi hírek Ország

A Nyugati pályaudvar 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújítása látványos szakaszába ért: helyére emelték a 10-es vágány melletti egyik tornyot – tetteközzé a MÁV.

A tető új üvegtábláinak beépítése is folyamatosan halad és megkezdődött a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet bontása is.

A Nyugati pályaudvar teljes, mintegy 8200 négyzetméteres tetőszerkezetének felújításának részeként, óriási előrelépés, hogy helyére emelték a 19 méter magas párkány fölé magasodó, a csarnok bal oldali tornyát.

A Teréz körút felől jó ütemben halad a tetőszerkezet üvegezése. Kevésbé látványos, ám nagyon fontos része a munkáknak, hogy megkezdődött a pályaudvar Teréz körút és Nyugati tér sarkán található két tornyán a tetőszerkezet bontása. Ezen építményekről darabokban, szakaszosan távolítanak el kisebb elemeket, hogy később megújulva visszaépítsék azokat.

Az ősz elején elbontották és felújítják a peronvégi táblákat és az óraszerkezetet is. A lámpatestek, a hangszórók és a kábelezés bontása is folyamatos, épül a pallózás mellett az új csapadékvíz elvezető-rendszer. Az asztalos díszítő munkák és a főpárkány restaurálási munkálatai folyamatban vannak, új gipszdíszek és húzott főpárkányvakolat készül.

Korábban a csarnokba futó vágányok felsővezeték-hálózatát szerelték, és a csarnok előtt új, ideiglenes ütközőbakokat építettek be a 10-13. vágányok lezárására, hogy a külső sínpárok a felújítás alatt is használhatók legyenek a vonatforgalom számára.

Megépült a csarnokban egy 70 ezer légköbméteres térállvány, jelenleg további állványok építése zajlik. Egy 7000 négyzetméteres védőhálót is kialakítottak az utasok és a munkások védelme érdekében, valamint két toronydaru is felépült.

A Nyugati pályaudvar utascsarnokának lezárásáról a www.mav.hu/nyugati oldalon tudhatnak meg többet. A tető átadása  2021. II. negyedév és 2022. II. negyedév között várható.

Fotók: MÁV

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük