Kétszáz rászorulót vendégeltek meg a debreceni Morzsapartin

Helyi hírek

Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület szeptember utolsó előtti szombatján ismét vendégségbe hívta Debrecenben mindazokat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Mint írják, a koronavírus-járvány miatt mind több család kerül nehéz helyzetbe, nekik is próbáltak segíteni a maguk szerény lehetőségeivel.

Kértük, hogy az ételre várók maszkot hozzanak magukkal. Ügyeltünk arra, hogy a sorban állók között 1,5 méter távolság legyen. Helyszíni fogyasztás a járványra tekintettel nem volt, akik nem hoztak magukkal ételhordó edényt, az egyesület biztosított.

A koronavírus járvány miatt nagyon ügyeltünk a biztonságra. A többség megértette, mit és miért kérünk, voltak néhányan akiket szolidan figyelmeztetni kellett.

Kellemes őszi napsütésben gyülekeztek a Morzsapartira a debreceni szegények. Többségük rendszeres vendégünk, de mindig vannak, akik először jönnek. A kezdés előtt jó egy órával már közel százan várták, hogy ételhez jussanak. A jó időben egyre nőtt a számuk, a Morzsaparti végére,becslésünk szerint 200 főt tudtunk megvendégelni. A menü igazán változatos volt: többféle leves, rizses hús, babgulyás, rengeteg péksütemény, kenyér, dinnye várta azokat, akik hétvégén nem engedhetik meg maguknak, hogy főtt ételt egyenek.

A Morzsapartin a korábban meghirdetett számítógép-gyűjtési felhívásunkra érkezett gépeket kisorsoltuk, a jelen lévő iskoláskorú gyermekeknek. Volt öröm, boldogság, amikor a laptopokat a fiúk a kezükbe vették. Köszönjük Juditnak, hogy adományával segített abban, hogy a “nyertes” családokban az online oktatás elemi feltételei a jövőben biztosítottak lesznek. Várjuk a további adományokat, hogy mind több család számára tudjuk könnyebbé tenni a tanulást. Terveink szerint októberben újabb gépeket sorsolunk ki.

Ahhoz, hogy változatos ételekkel várhattuk a vendégeket többen járultak hozzá. Köszönjük Dórának és családjának a babgulyást; a DITI Pékség 2004 Kft.-nek a kenyeret, péksüteményt; a Souperior Levesezőnek a leveseket; Boldizsárnak a dinnyéket.

A legközelebbi Morzsapartira 2020. október 17.-én várjuk a nehéz sorsú debrecenieket.

Kéréseink:

>>Várjuk debreceni pékségek, élelmiszerüzletek, húsboltok, éttermek jelentkezését az együttműködés érdekében,;

>> Várjuk a szombati partira a felajánlásokat, ételt, süteményt, tartós élelmiszert korlátlan mennyiségben;

>> Önkéntes segítőket is jó szívvel fogadunk, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit a szegényekért;

>> Számítógépeket, laptopokat örömmel várunk, a legtöbb szegény családban az online oktatás elemi feltételei is hiányoznak;

>> Pénzbeli adományokra is számítunk. Az egyesület számlaszáma:

Egy Morzsányi Szeretet Egyesület; Erste Bank; Számlaszám: 11600006–00000000—93568971

Email-címünk: morzsapartydebrecen@gmail.com.

 

– írja közleményében Lipcsei Andrea, az egyesület vezetője.