MotoGP pálya Hajdúnánás

G7: a magyar adófizetők fogják fizetni a hajdúnánási motorpálya veszteségeit

Helyi hírek

Drága és veszteséges lesz a hajdúnánási motoros pálya – erre a következtetésre jutott a gazdasági portál.

A G7 cikke szerint borítékolható, hogy a hajdúnánási MotoGP-pálya

nemcsak a 65 milliárd forintos építési költségeivel lesz kiugró, hanem az évről évre megtermelt veszteség nagyságával is, amelyet az államnak, vagyis az adófizetőknek kell majd állniuk.

Példaként említik Finnországot, ahol „8,8 milliárd forintból hozták ki a MotoGP-versenyekre alkalmas pályájukat.” Az eltérő árszínvonalra is figyelni kell, hiszen Finnország a világ egyik legdrágább országa. A vásárlóerő-paritást figyelembe véve a végső költség alig 4,5 milliárd forintnak felel meg. Ezt is figyelembe véve tehát

a finnek a tervezett magyar költségek kevesebb mint tizedéből kihozták a saját MotoGP-pályájukat.”

65 milliárd forintból építenek MotoGP-pályát Hajdúnánás mellett

A nemzetközi működési tapasztalatokat áttekintve pedig megállapítható, hogy egy ilyen pálya fenntartása meglehetősen költséges dolog.  Ugyanis a „méregdrága versenypálya és a szervezési költségek mellett még a szervezési jogokért is fizetni kell. Az indonéz sajtó szellőztette meg, hogy tavalyi adatok alapján 7-9 millió dollár ennek költsége, ami egybevág az aragóniai verseny 7 millió eurós, 2012-es adatával.”

A G7 hiába kérdezte az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM), hogy készült-e költség-haszon vizsgálat vagy megvalósíthatósági tanulmány a hajdúnánási pályával kapcsolatban, válaszaikban erre nem tértek ki. Mindenesetre közbeszerzést nem írt ki, szerződést a fellelhető adatok alapján nem kötött ilyen vagy hasonló tárgyban a kormány.

Kósa Lajos az átadón azt mondta, az északkelet-magyarországi program

egész Magyarország számára olyan marketingértéket, turisztikai értéket jelent, ami messze behozza majd az árát. Biztos vagyok benne, hogy sok százezren fognak ellátogatni ide minden évben

– jegyezte meg.