Feledékeny debreceni utasok: ezek a legfurcsább talált tárgyak a DKV járatain

Helyi hírek

A debreceni busz- és villamosjáratokon talált tárgyak sorsáról érdeklődtünk a DKV-nál. Azt is megtudtuk, az utóbbi években melyek voltak a legfurcsább dolgok, amelyeket a tömegközlekedési eszközökön felejtettek az utasok.

A DKV sajtóosztálya a Debreceni Nap megkeresésére közölte, a társaság járművezetőinek, munkavállalóinak kötelessége az általuk talált tárgyat megőrizni, és a lehető legrövidebb időn belül az átvétellel megbízott forgalmi ügyeletesnek, forgalmi indítónak, illetve az ügyfélszolgálati vezetőnek átadni. A talált tárgyakat az ügyfélszolgálaton zárt szekrényben őrzik, és gondoskodnak arról, hogy annak állapotában, illetve értékében romlás vagy értékcsökkenés ne álljon be.

Abban az esetben, ha a talált tárgy vélelmezhető tulajdonosának neve és lakcíme ismert, akkor három munkanapon belül levélben értesítjük őt. Ezt követően az átvételre jogosult személynek az ügyfélszolgálaton minden kétséget kizáróan igazolnia kell, hogy a talált tárgy valóban az övé, csak ezt követően kaphatja meg azt

– írja közleményében a társaság.

A talált személyi okmányokat az értesítéstől számított 8 munkanap eltelte után, ha a tulajdonosa nem jön érte, postai úton, ajánlott, tértivevényes levélként átküldik a lakóhely szerinti illetékes okmányirodának.

Ha senki nem megy érte, megsemmisítik

A talált tárgyakat három hónapig őrzik meg, addig vehetők át az ügyfélszolgálaton. A három hónap letelte után a DKV Zrt. raktárában szigorú jegyzőkönyvezés mellett, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelően megsemmisítik a talált tárgyat. Romlandó, fertőző, vagy veszélyes tárgyat egészségügyi okok miatt nem őriznek meg.

2019-ben összesen 1169 talált tárgy érkezett be a DKV ügyfélszolgálatára. Kiemeltek e téren az esős napok, illetve az iskolakezdés időszaka. 

Az elveszett tárgyak többségét néhány nap után kezdi keresni a tulajdonosa, a konkrét személyhez köthető tárgyakat, iratokat azonban már az elvesztést követően, még aznap keresik és annak a járatnak az illetékes forgalomirányító helyén át is veszik, amelyiken elhagyták azt.

A DKV illetésekei úgy látják, az utasok többnyire becsületesek, elég ritkán fordul elő az, hogy olyan dolgot keres valaki, ami nincs leadva. Leggyakrabban a mobiltelefonok azok, melyek nem kerülnek elő, és természetesen olyan is előfordulhat, hogy egy utas elveszít valamit, de azt nem is keresi a társaságnál.

Ezeket hagyják el leggyakrabban a debreceni járatokon

Az elhagyott tárgyak esetében megfigyelhető egyfajta szezonalitás. Iskolai időszakban gyakori a tornazsák, esős időben az esernyő, de nem ritka az iratok, kulcscsomók, sapkák, sálak, kesztyűk, szemüvegtokok elhagyása is.

Kifejezetten bizzar dolgokat tavaly nem hagytak a debreceni közlekedési eszközökön, de volt néhány érdekes eset. Találtak a járatokon

gyermek-kismotort, hatalmas utazótáskát tele ruhaneművel és könyvvel, kenyértartót, savanyúságos hordót. 

A korábbi években előfordult járművon hagyott

kétméteres facsemete, vagy a jármű kapaszkodójára vállfával felakasztott műszőrme bunda is.

Az egyik legmeghatóbb történet az volt, amikor egy gyermek kis porcelánfigurát felejtett a járművön egy kísérőlevéllel, melyet az édesanyjának szánt születésnapjára. Sajnos a tulajdonos nem került elő, pedig külön hirdetésben is keresték őket.

Volt olyan eset is, hogy egy márka nélküli, egyszerű kapucnis pulóverért többen is jelentkeztek. Itt az ügyintézőnek résen kellett lennie, hogy a valós tulajdonosához kerüljön vissza a ruhadarab.