“Nevelési célzattal” verte légycsapóval hároméves gyermekét a hajdúsámsoni nő – felelni fog tettéért

Helyi hírek

Előkészítő ülést tart  január 21-én, kedden fél 9-től a Debreceni Járásbíróság annak a nőnek az ügyében, akivel szemben az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a nő hároméves kiskorú gyermekének édesapjával élt élettársi kapcsolatban Hajdúsámsonban. A szülők között megromlott a viszony, ezért az anya 2018. márciusától elköltözött a gyermekével. A vádlottnak megváltozott a kapcsolata a gyermekkel miután megszakadt az élettársi kapcsolat, rendszeresen ingerült és türelmetlen volt, gyermekét nevelési célzattal gyakran megütötte. A nőt 2018. június 18-át megelőzően – pontosan meg nem határozható időpontban – egyik este a gyermek a vacsoráját kiborította, ami miatt a vádlott mérges lett és egy műanyag légycsapó nyelével legalább 15-20 alkalommal a kiskorút testszerte megütötte. A sértettnek a bántalmazás következtében zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A gyermeket láthatásra vitte magával az apa 2018. június 18-án, amikor észlelte a rajta lévő sérüléseket, ezért orvoshoz vitte, illetve az anya cselekményéről bejelentést tett a rendőrségen.

A nyomozó hatóság ezt követően elsőként ideiglenes megelőző távoltartást rendelt el a vádlottal szemben, majd a Debreceni Járásbíróság a polgári jog szabályai szerint az anyával szemben húsz napra megelőző távoltartást rendelt el. A bíróság döntése szerint ez idő alatt a gyermek az édesapa háztartásába került.

Az anya cselekményével a szülői felügyeleti jogából eredő nevelési kötelezettségét súlyosan megszegte és ezzel a kiskorú gyermek testi, értelmi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Az ügyészség a vádlottal szemben 1 év 2 hónap börtönbüntetést indítványozott 2 év próbaidőre felfüggesztve, amennyiben az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz.