Papp László újévi beszéd

Papp László: Debrecen riválisa lesz Budapestnek

Helyi hírek

Megosztotta ünnepi köszöntőjét a polgármester. Újévi beszédében Papp László, Debrecen polgármestere azt ígérte a város lakóinak, hogy a következő években kézzelfoghatóvá válik számukra a siker, és nem csak városi értelemben, hanem az itt élők személyes életében is.

Úgy látja, Debrecen és polgárainak szerepe, gazdasági és jóléti körülményei meghatározó változásokon mennek majd keresztül.

Debrecen a következő években számos vonatkozásban reális alternatívája, sőt, nem egy esetben riválisa lesz Budapestnek. Kézzelfoghatóvá tesszük, hogy az országnak van egy másik fővárosa is, amelyik büszke nemzeti tradícióira, a kereszténységhez kötődő történelmére, sőt, azt erősíti

– fogalmazott.

Papp László szerint Debrecen egy haladó, fejlődő és nemzetközi kapcsolataiban nyitott gondolkodású, fiatalokra építő város.

A polgármester arra kéri a debrecenieket, hogy a város történelméhez hűen legyenek bátrak, és éljenek a város számára kínálkozó lehetőségekkel. Mint mondta, egyetértés, erős hit és sok munka kell ahhoz, hogy a lehetőségből valóságos eredmény legyen.

Sikereket, erőt, egészséget és kitartást kívánok a jövő évre!

Mi, debreceniek hűen városunk történelméhez legyünk bátrak és éljünk a Debrecen számára kínálkozó lehetőségekkel. Tartozunk ezzel városunk jövőbeli generációinak és hazánknak egyaránt. Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok, Debrecen!

Közzétette: Papp László – 2019. december 31., kedd

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.