Olvasónk írja: Szégyen, hogy ez lett az Ady park könyvszekrényéből!

Helyi hírek

Egy jó kezdeményezés mehet tönkre, ha nem cselekszünk.Két éve adták át Debrecenben, az Ady parkban a város első könyvszekrényét, amelybe bárki betehet könyvet, és vehet is ki onnan – mindezt természetesen ingyen.

Olvasónk azt írja, bár ő legalább 200 jó állapotú, olvasmányos kötetet vitt a múltkor a szekrényhez, ma már csak olyan könyveket látni benne, amelyeket ember nincs, aki kezébe venne. Felkarolná az ügyet, és összefogást szervezne a könyvszekrény megmentéséért.

Debrecen egyik érdekes színfoltja volt  az Ady parkban a 2017.-ben felállított könyvszekrény. Mindez civil szervezetek kezdeményezése volt, amit az önkormányzat felkarolt, és az utcabútor kialakítását, majd felújítását eddig kétmillió forinttal támogatta.

Úgy tudom az ötletgazda civil szervezet vállalta, hogy gondozza a könyvszekrényt, és folyamatosan nyomon követi a könyvek sorsát, s ha elfogy, akkor feltölti. Olvastam a tavalyi vitát pártok között:  azzal a szokott bajom volt, senki sem a könyvekkel törődött, csak a politikai “hozadékát” nézték, ahogyan az nálunk-is-lenni szokott. Adok-kapok volt, csak épp a “gyerekkel” nem foglalkozott senki sem. 

Nagyjából két hónapja a feleségemmel legalább 200 jó állapotú, olvasmányos kötetet vittünk a szekrényhez. Pár perc alatt legalább tízen jöttek válogatni. Azóta nem jártam arra. 

Pénteken délután a tér felé vitt az utam, kíváncsi voltam, hányan látogatják a szekrényt, hisz’ éppen azok érdekében lett felállítva, akiknek a több ezer forintos könyvekre bizony nem futja.

Úgy fél óráig sétáltam a környéken, egy hölgy állt meg, de mikor látta, hogy lényegében szakadt, tépett és olvashatatlan, láthatóan otthon leselejtezett könyvek sorakoztak – kb. 30-40 kötet- egymás mellett, gyorsan sarkon fordult.

Mit mondjak? Szégyen, hogy egy jó kezdeményezés így lett az enyészeté. Olyan könyveket láthattam egymás mellett, amelyeket ember nincs, aki kézbe venne. A fotókon talán látható, hogy milyen jellegű kötetek maradtak. Látszott, ezek már nem kellettek senkinek. Több évtizedes műszaki kiadványok, KRESZ könyvek a régmúlt időkből, mind a MÉH-be való.

Ebben az állapotában ez a szekrény ugyan ott ékeskedik a téren, de haszontalanul. Kizárt, hogy nincsenek Debrecenben olyan emberek akik szeretnek olvasni és jó szívvel fogadnák, ha a nagy költőnkről elnevezett téren olyan könyvekkel találkozna, amely ízlésének megfelelő, s nem könyvszemét lenne a “választék”

Nem tudom, ki a felelős azért, hogy dugába dőlt a kezdeményezés. Ha valaki tudja, kérem jelezze. 

Jómagam imádom a könyveket, szerencsére megengedhetem, hogy megvegyem amit szeretnék. De tenni szeretnék azokért is, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. És ők sajnos itt Debrecenben is rengetegen vannak. 

Ha kiderül ki a “gazdája” a könyvszekrénynek, akkor velük és az önkormányzattal egyeztetve felvállalnám a szekrény gondozását. Ha a “tulaj” eltűnt mint a szürke szamár a könyvben, gondolom a város vezetői között található, akivel érdemben beszélni lehet. 

Kéréseim: akiknek jó állapotú, számára felesleges használható könyve van itt Debrecenben, vegye fel velem a kapcsolatot. Ugyancsak kérem a város antikváriusait, hogy ha olvassák az írásomat, jelentkezzenek. Biztos vagyok abban, hogy naponta több száz olyan kötettel találkoznak, amit eladni nem tudnak, de többségük még találna magának olvasót Debrecenben.


Ahhoz, hogy a szekrény céljának megfelelően tudja az olvasás örömét szolgálni, kérem, azok a debreceniek akik ebben partnerek lennének jelentkezzenek. 8-10 fős kis, lelkes csapat csodákra  lehetne képes.

Elérhető vagyok üzenetben a facebookon, a Láthatatlan Magyarország csoport oldalán, vagy email-ben: budacsiklajos@gmail.com.

Természetesen, ha rejtekhelyükről a napvilágra jönnek a jelenlegi “gazdák”, az ajánlat akkor is él. Szerintem nem az a  fontos,  ki veszi nevére a könyves szekrényt, kié a mostani egyébként kétes “dicsőség”, hanem az, hogy azokat szolgálja, akik érdekében az egészet kitalálták. Ami most van, az nulla, értelmetlen, egy “dísz”, aminek napjainkban semmi funkciója nincs! Fogjunk össze azért, hogy a szekrény ténylegesen segítse az olvasni vágyókat. Egy jó ügyhöz kérem a debreceniek segítségét. Vidékieket pedig arra kérem, ha van számukra már felesleges, vagy a lakásba már nem férő használt könyvük, jelezzék. Megbeszéljük, háta tudnak segíteni valamilyen módon.

A fotókat a levélíró készítette.