Türk László és Papp László Debrecenben

16 évig volt az Ady Endre Gimnázium igazgatója, fideszes képviselőt ültetnének a helyére

Helyi hírek

Sem a tantestület, sem a szülői közösség és a diáktanács sem támogatja Türk Lászlót, de az oktatási államtitkár őt helyezné Rózsavölgyi Gábor helyébe.Ketten pályáztak a Debreceni Ady Endre Gimnázium vezetésére:

  • Rózsavölgyi Gábor, aki 32 éve itt tanít, 2002 óta igazgató, és élvezi a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat támogatását;

  • és Türk László történelemtanár, aki soha nem tanított az Adyban, sőt középiskolában sem, viszont fideszes önkormányzati képviselő.

A 444.hu vette észre az iskola honlapján, hogy bár a tanárok, a szülői választmány és a diákönkormányzat is elsöprő többséggel Rózsavölgyi mellett tette le a voksát, az államtitkár indoklás nélkül Türköt támogatja.

Az iskola honlapján olvasható összesítés szerint:

  • A nevelőtestület tagjai közül 62-ből 61-en támogatják Rózsavölgyi vezetői programját. Türk elképzeléseit viszont 56/6 arányban leszavazták.

  • A Szülői Választmány Rózsavölgyi pályázatát nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatja. Türkét 3 igen, 27 nem és 1 tartózkodással nem támogatja.

  • A Diákönkormányzat szintén egyhangúlag, 40 igen szavazattal támogatja Rózsavölgyit, míg Türk tőlük egyetlen igent sem kapott, a 38 nemre jutott 2 tartózkodás.

Rózsavölgyi kapott egy elutasító levelet, amely szintén megtalálható az iskola honlapján:

pgyk

Türk László jelenleg az Epreskerti Általános Iskola intézményvezető-helyettese, a Nemzeti Pedagógus Kar megyei elnökhelyettese. Tavaly megnyerte a debreceni időközi választást, és így a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője lett. Ekkor készült az emlékezetes “Szervusz, Miniszterelnök Úr” című videó: