Annyi benzint tankolt közpénzből a hajdú-bihari képviselő, hogy kétszer megkerülhette volna a Földet

Helyi hírek

Kétszer megkerülhette volna a Földet Vitányi István fideszes országgyűlési képviselő, annyi üzemanyagköltséget számolt el 2016-ban, ezzel ő lett az első a képzeletbeli dobogón – olvasható a Bors cikkében.

Az országgyűlési képviselőknek havonta ingyenesen lehet tankolniuk a lakóhelyük, választókörzetük és a Parlament közti távolságra kiszámolt kilométerkereten belül.

Vitányi Berettyóújfaluban él, és számára nem bérel lakást a fővárosban az Országgyűlés. A képviselő 2016-ra 2 millió 136 ezer forintot számolt el benzinre, havonta 5000 kilométerre szól a kerete (amiből kilencszer járhatja meg oda-vissza a lakhelye és a Parlament közti távot).

A képviselőnek egy Honda CRV terepjárója van.

A típus átlagfogyasztása és a 2016-os dízelolajárak alapján a politikus egy év alatt akár 83 ezer kilométert is megtehetett. Vagyis miután kétszer megkerülte a Földet szárazföldön és vízen az Egyenlítő mentén, otthonról még Portugália fővárosába, Lisszabonba is elautózhatott volna a maradék gázolajjal.

– olvasható a cikkben.

A második helyre a jobbikos Gyüre Csaba került 2 millió forintos elszámolásával, a harmadik helyet a Bors összesítésében a tornyospálcai szocialista képviselő Legény Zsolt szerezte meg 1,8 millió forinttal. Számukra amúgy az országgyűlés bérel a fővárosban lakásokat.

A pásztói fideszes Bíró Márk – aki 6 év alatt egyszer sem szólalt fel a Parlamentben – tavaly 1 millió 37 ezer forintot költött üzemanyagra, a vagyonnyilatkozatában egy 1973-as Mercedes szerepel.

A legkevesebb benzinpénzt (27 ezer forint) a fideszes Balla György költötte, aki Szolnokról jár Budapestre a Parlamentbe, és neki nem bérelnek lakást a fővárosban.