Az 1944. június 2-án történt debreceni szőnyegbombázás hősi halottaira és polgári áldozataira emlékezve Debrecen önkormányzata megemlékezéseket és koszorúzásokat rendezett 2016. június 2-án.A Medgyessy sétányon, a város hősi halottainak és polgári áldozatainak emlékművénél Komolay Szabolcs alpolgármester mondott beszédet. Szavai szerint abban az időben mindenki tudta, hogy háború van, de az élet ettől folyt tovább. 1944 június 2-án Debrecen városában mindenki elindult úgy, ahogy máskor is szokott: dolgozni, iskolába, a piacra. S érkeztek a vonatok sorban az állomásra is, hozták, s vitték onnan az embereket. 8 óra 45 perckor megszólaltak a légvédelmi szirénák, s mindössze 15 perce maradt a város lakóinak arra, hogy biztos helyre meneküljenek. Megjelentek a város fölött az amerikai hadsereg bombázói. 130 B-17-es bombázó és 64 Mustang típusú vadászgép érkezett, s mintegy két órán keresztül szórták a halált Debrecen városára. Ezer darab bomba – hatszáz romboló- és négyszáz gyújtóbomba – hullott a Nagyállomás környékére, s hogy a hatásfokukat növeljék, ezeket a bombákat még össze is láncolták.
Óriási volt a pusztítás, hiszen a várost felkészületlenül érte a támadás, hatásos légvédelemmel nem rendelkezett. A Nagyállomás és a vagongyár környéke, az Erzsébet utcai munkásnegyed, az Ispotály utca teljesen elpusztult. 280 ház megsemmisült, 1300 család vált hajléktalanná, 1200 ember vesztette életét, s 700-an sebesültek meg. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi volt az oka, a célja ennek a támadásnak, hiszen Debrecen sem katonai, sem gazdasági szempontból nem volt olyan jelentőségű város, ami ekkora méretű támadást indokolttá tett volna. A cél nem volt más, mint az elrettentés, példa statuálása. Auz amerikai hadsereg megmutatta óriási fölényét, azt, hogy mire képes, s azt, hogy ez a pusztítás demoralizálja azokat az országokat, melyek még ellenállnak neki a háborúban. Ezt a célt bizonyítja az is, hogy feljegyzések szerint a vadászgépek géppuskázták a Kossuth utcán menekülő embereket, s támadták a Csonkatemplom tornyában lévő figyelőállást is. Más feljegyzések pedig arról szólnak hogy a június 2-ait követő bombatámadások egyike során a hajdúböszörményi füves repülőtéren legelő tehéncsordát is legéppuskázták a vadászgépek. Az értelmetlen pusztítás célja tehát az elrettentés volt. Debrecenen óriási sebeket ütött a bombázás. Az elpusztult épületek nyomán maradt üres területek ma is jól azonosíthatók. E nap feladata számunkra az, hogy emlékezzünk az áldozatokra, a hősi halottakra, s hogy soha ne feledjük el azt, hogy a háború és a pusztítás semmilyen céllal nem indokolható, semmilyen ok nincs arra, hogy ember ember ellen fordítsa a fegyverét – fejezte be megemlékezését Komolay Szabolcs.
A Nagyállomás épületének falán elhelyezett emléktáblánál Rácz Tamásné, a Magyar Posta Zrt. kelet-magyarországi területi igazgatója emlékezett. Mint elmondta, Budapest bombázását követően Debrecenben is már-már megszokottá vált a légiveszélyt jelző szirénák hangja, mégis váratlanul érte a város lakóit a reggeli támadás. Sokan éppen a Nagyállomás környékén tartózkodtak, akkor érkeztek be a vonatokkal a munkába igyekvők, vagy éppen villamosbérletet vásároltak az Ispotály téri pénztárnál, amikor megkezdődött a támadás. A bombázók egyenként negyven mázsányi bombateherrel érkeztek. Az elsődleges célpont a Nagyállomás és környéke volt, de az erős déli szél is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a bombák a Nagyállomás mellett a lakóövezetet is eltalálták, s történelmi jelentőségű épületeket is romba döntöttek: az Ispotály téri református templom tornya például függőlegesen kettészakadt. A lakóépületek pusztulása, illetve lakhatatlanná válása miatt 4518-an váltak hajléktalanná. A bombázást követően azonnal megindult a mentés: hatalmas munkát végzett a mentőszolgálat, a Vöröskereszt, a katonaság és a csendőrség. A bombakárosultaknak adományokat is gyűjtöttek.
A város e területe építészeti megújításának igénye napjainkra is hatással van. Az intermodális közlekedési központ – az új Főpályaudvar – létrehozásával modern, hatékony, a különböző közlekedési módok közötti kapcsolódást megteremtő központ valósulhat meg. A 72 esztendővel ezelőtti eseményeket azonban nem lehet kitörölni sem a város múltjából, sem az emlékeinkből – mondta Rácz Tamásné, aki reményét fejezte ki, hogy a beruházást követően is méltó helyet kap az emléktábla, melynél fejet lehet hajtani az áldozatok – köztük száznál több vasutas és postás emléke előtt. Rácz Tamásné végül Szabó Magdának az emlékezésről írott szavait idézte: „Emlékezz mindenre, aminek örültél, ami jó volt, emlékezz arra, amit érted tettek, a nehéz órákra, amelyek szerencsésen elmúltak, és azokra, akik segítettek abban, hogy elmúljanak. Emlékezz arra, hogy segíteni kell azokon, akik rászorulnak. Emlékezz arra, hogy önzetlen légy, fáradhatatlan, becsületes, igazmondó és önfeláldozó. Felejtsd el, ha félsz! Felejtsd el, ha gonosz indulataid vannak! Emlékezz arra, hogy mi a jó, és sose felejtsd el, hogy csak jót szabad tenned, ártanod soha.”
Az emlékműnél és az emléktáblánál is önkormányzatok, diplomáciai képviselet, fegyveres testületek, pártok, társadalmi és civil szervezetek képviselői, valamint Debrecen polgárai helyezték el koszorúikat, virágaikat.
debrecen.hu, fotók: Miskolczi János