Kifli.hu - Szabó Dániel

Mostantól Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében is elérhető a Kifli.hu

Gazdaság

Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc térségében is elérhető a Kifli.hu online szupermarket házhozszállítási szolgáltatása, a kelet-magyarországi terjeszkedéssel a cég több mint száz új munkahelyet teremtett a térségben – jelentette be Szabó Dániel ügyvezető a cég keddi debreceni sajtótájékoztatóján.

Közlése szerint az első napon több mint ezer megrendelést kaptak a környékről, de előzetesen már tízezren regisztráltak a szolgáltatásra. Jelenleg az ország több mint felén mintegy ötmillió emberhez tudják eljuttatni a rendeléseket, évente négymillió megrendelést kapnak, naponta csaknem tízezer küldeményt kézbesítenek a futárjaik – ismertette.

Szabó Dániel az MTI érdeklődésére elmondta, hogy 2025-ben nettó 53 milliárd forint volt a társaság árbevétele, az idén mintegy 30 százalékos növekedéssel számolnak.

Tapasztalataik szerint főleg alapvető élelmiszereket rendelnek a Kifli.hu ügyfelei, akik az online szupermarket házhozszállítási szolgáltatásával 60 percet tudnak megtakarítani egy-egy vásárláskor – mondta az ügyvezető.